Kétmilliárdból dupláz az Apenta
Kapacitása megkétszerezésére készül az ásványvízpiacon jelenleg harmadik helyet elfoglaló Apenta Kft. Agárdi Ferenc, a cég ügyvezető igazgatója a Világgazdaság érdeklődésére elmondta: a következő években bő kétmilliárd forintból szeretnék bővíteni az őrmezei, központi üzemet, ekkortól a ma évi csaknem 35 millió literrel szemben 70 millió litert megközelítő mennyiségű ásványvizet értékesítenének. Az új üzem tervei már elkészültek, a hatósági engedélyezés tart. Az új beruházás finanszírozásáról hamarosan dönthet a tulajdonos, s ennek függvényében a jövő év első felében megkezdődhet az üzem alapozása.
A cég az idén is bővítette üdítőitalai választékát, az Apenta az összes italát saját ásványvizével gyártja. Így - a cégvezetés szerint - a magyar piacon a Coca-Cola és a Pepsi-Cola után az Apenta a harmadik helyen áll.
Az ügyvezető szerint a németországi Franken Brunnen GmbH 100 százalékos tulajdonában álló cég anyavállalatánál fontosnak tartják a magyar cég versenyképességének megtartását, kivitele növelését a kül- és belföldön egyaránt bővülő piacon.
A piac - több előrejelzés szerint is - nagyobb felvevőképessége azonban csak akkor hozhat sikert, ha a hatóságok is szigorúbban járnak el az előírásokat be nem tartó, fogyasztókat megtévesztő gyártók és forgalmazók áruival szemben, s jobban odafigyelnek a szakmai érdekvédelem jelzéseire - mondta Agárdi Ferenc, aki egyben a Magyar Ásványvíz Szövetség és Terméktanács elnökségi tagja is. Úgy véli, hogy miközben a tagság döntő része nem emel árat, s így egy palack ásványvízen sincs több, mint átlag egy forint haszna, egyes piaci szereplők megfelelő minőségi háttér nélkül próbálnak nagyobb hasznot kihozni a termékből. Ezért hozott a terméktanács szigorú határozatot, amely szerint minden tag a HACCP előírásainak megfelelően köteles a szervezet által előírt minőségi követelményeket betartani, ha a tanács tagja akar maradni. Hamarosan egy védjegyet is elfogadnak, amelyet csak az a tag használhat, aki a minőségbiztosítási előírásokat maradéktalanul betartja.
Fehér István


