Luxusnegyedet épít az Autóker
Egységes arculatot kaphat a ma még ipari célra használt Foka-öböl. Az Autóker Holding késő ősszel kezdi meg itt egy új luxusvárosrész építését, miután több hónapos egyeztetés eredményeként július első napjaiban megállapodtak a Holcim betongyártó társasággal 8 hektáros telephelyének eladásáról, amelyre a tulajdonos még februárban írt ki tendert. Ezzel az Autóker 18 hektárra növelte birtokát, amelynek másik részét, az egykori Mahart-telepet még tavaly júliusban szerezték meg mintegy 1,1 milliárd forintért az ÁPV Rt.-től. Az ötezer lakásos, hat-kilenc emeletes épületekből álló Duna Laguna öt év alatt készülhet el a Cserhalom utca, Turóc utca, Rákos-patak és a Duna által közrefogott térségben, a Váci út közvetlen közelében. A kivitelezés koordinálására a több mint húsz leányt felügyelő holding egyelőre nem alapított külön céget.
A 3,3 milliárd forintos jegyzett tőkéjű társaság ígérete szerint a mediterrán hangulatúra tervezett épületek engedélyeztetési eljárása hamarosan megindul, s augusztusban megkezdődik a lakások értékesítése is. A projekt teljes értéke a kerületben több lakóházat (Kleopátra-ház, Cézár-ház) is építő cég becslése szerint elérheti a 80 milliárd forintot, ami jóval nagyobb, mint eddigi fejlesztéseik. A finanszírozásról egyelőre nem született döntés, de mint Gyarmati Zoltán vezérigazgató-helyettes elmondta, már több banknál is érdeklődnek. (Valószínűleg köztük van a cég eddigi fejlesztéseit összesen mintegy 20 milliárddal hitelező MKB is.)
A beruházást négy-öt ütemre bontják, az első mintegy 300 lakás építését magában foglaló tendert várhatóan ősszel írják ki. Az otthonok átadási határideje 2004 tavasza lesz. A teljes komplexum lakásokon túl sportolási és bevásárlási lehetőséget is kínál, sőt, az öbölbe jachtkikötőt is terveznek. Az öböl menti telkek másik részét birtokló Transelektro Rt.-vel folyamatosan összehangolják ingatlanfejlesztéseiket. A szomszéd egyébként főként irodákat kíván építeni, néhány száz tervezett lakása miatt nincsen érdekkonfliktus a felek között.


