BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sármellék: park a reptérhez

Napokon belül megtörténik a sármelléki Balaton Airport átadás-átvétele, az államot képviselő ÁPV Rt. már megküldte a szükséges szerződéstervezetet az érintett önkormányzatoknak. Mint az egyik tulajdonos, a sármelléki önkormányzat polgármestere, Szabó Vendel elmondta, július 1-jével a sármelléki és a zalavári önkormányzaté lett a repülőtér, rövidesen felmérik, mi legyen sorsa.

Az önkormányzat a légikikötőt tavalyi áron 871 millió forintos terheivel együtt kapta meg. A kötelezettség rendezésére lehetőség van a 401 hektáros terület egy része eladásával vagy hasznosításával, ennek módjáról még nincs döntés, felmerült egy ipari park létrehozása is. A tulajdonba vételt követően az egyik legfontosabb feladat - közölte Szabó Vendel - az ipari park cím elnyerése, mert csak így juthatnak fejlesztési pénzekhez pályázatokon. A másik fontos feladat a reptér fejlesztése. Ehhez indulásként 400-600 millió forintra lenne szükség az éjszakai leszálláshoz szükséges világításra és a navigációra. A tulajdonosok ehhez pályázati úton remélnek támogatáshoz jutni, s úgy vélik, hogy az ipari parkban főként a repüléshez, a logisztikához kapcsolódó vállalkozások telepednek majd meg.

Bár az utóbbi években több befektető is járt Sármelléken, a rendezetlen tulajdonviszonyok miatt érdeklődők maradtak.

A 10 millió forint alaptőkéjű Zalavár-Sármellék Airport Kft. 38-38 százalékban a két önkormányzat, s 24 százalékban a Danubius Hotels tulajdonában van. A múlt évet szerény nyereséggel zárta, forgalma 550-560 millió forint volt. Ennek mintegy felét a légi közlekedés bevételei jelentették, másik felét az ingatlannal kapcsolatos tevékenységek.

A Balaton Airporton tavaly 13 ezer utast és csaknem 700 repülőgépet fogadtak, amelyből 82 volt a chartergép. Az idei szezonban várhatóan 134 chartergépet fogadnak, s a kisgépes forgalom is az év első felében 25-30 százalékos emelkedést mutat. Becslések szerint az utasszám 20 ezer körül lesz.

Munkatársunktól

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.