Versenyhátrányban a fuvarozók
Több nyugat-európai országban is olcsóbb a gázolaj, mint Magyarországon. A fuvarozószakma szerint az üzemanyagár emelkedése miatti költségnövekedést le kell nyelniük a vállalkozóknak, s még kevésbé telik járműcserére. Úgy vélik: a magyar gazdaság nem bírja el az üzemanyag adótartalmának növelését.
Kedvezőtlen hatással lesz a szakma számára a gázolaj fogyasztói árának emelkedése, bár nyilvánvalóan nem lesz annyira rossz a helyzet, mint ha nem 6, hanem az eredeti terv szerint 9 forinttal drágult volna az üzemanyag - mondta lapunknak a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) főtitkára, Hinfner Miklós, aggasztónak tartva, hogy a növekvő elvonásokból kevés kerül vissza az infrastruktúrába, az úthálózat fejlesztésére. A fuvarozóegyesület szakértők bevonásával javaslatot készít arról, hogy milyen ellentételezés képzelhető el a kormánnyal való egyeztetéseket követően. Az előző kormánnyal folytatott tárgyalások óta vizsgálják ezt a kérdést szakértői szinten - mondta a főtitkár. (A jövedéki adók emeléséről az előző kormány 2000 őszén hozott döntést.)
Mindez a nemzetközi fuvarozópiacon rontja a magyar vállalatok versenyképességét, igaz, valamit segíthet, hogy a kamionosok régi szokásukhoz híven ott tankolnak, ahol olcsóbb az üzemanyag. Hinfner Miklós szerint viszont a belföldön fuvarozók valószínűleg kénytelenek lesznek az 1-2 százalékos költségnövekedést lenyelni, miután azt nyomott tarifák mellett nemigen lehet áthárítani a megrendelőkre. A szűkülő árrés miatt pedig tovább lassul a járműállomány cseréje. A költségnövekedést valóban nem lehet a belpiacon elfogadtatni, ugyanakkor a nemzetközi forgalomban is túlkínálat van, úgyhogy cégünk éppen tervet készít arról, hol tankoljanak a kamionok - mondta el lapunknak Csiszár Károly, a jórészt a nemzetközi fuvarpiaci versenyben részt vevő Volán Tefu Rt. fuvarozási és szállítmányozási igazgatója.
Mint rámutatott, a magyar teherautópark átlagéletkora meghaladja a tíz évet, igaz, ebből a nemzetközi fuvarengedéllyel bírók nem idősebbek négy évnél. Mindez azt jelenti, hogy a korszerűtlen járművek itthon szennyezik a környezetet, és sok vállalkozásnak esélye sincs arra, hogy korszerű, alacsony károsanyag-kibocsátású járműveket vásároljon. A magyar gazdaság ugyanis nem bírja el az üzemanyag adótartalmának emelését.
Demeter Kálmán


