BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Veszteséget sugároz az MTV

A Magyar Televízió (MTV) Rt. üzleti vesztesége az előző évhez képest több mint 3 milliárd forinttal csökkent 2001-ben. Igaz, a 8,9 milliárdos deficit még mindig több mint tizenkétszerese a köztévé 1997-es, már akkor is negatív üzleti eredményének. A közszolgálatiság követelményeit sajátosan értelmező MTV-vezetésnek köszönhetően a televízió főműsoridejében tavaly jelentős erőfölénybe kerültek a kormánypárti képviselők is.

Csaknem kétszer annyi alkalommal szerepeltek a legnagyobb akkori kormányzati párt képviselői a Magyar Televízió főműsoridős híradóiban, mint a legerősebb ellenzéki csoport politikusai - derül ki az MTV Közalapítvány kuratóriumának a televízió 2001. évi tevékenységéről készült beszámolójából. Hasonló a megoszlás az interjúidők arányában is. Az Országgyűlés számára elkészített tájékoztatóban mindezek ellenére hangsúlyozzák: az MTV vezetése következetesen tartotta magát a kormányzati ciklustól függetlenül követett hírszerkeszté-si gyakorlathoz, vagyis, mint mondják, megfeleltek a közszolgálatiság értékszemléletének és követelményeinek. Utóbbinak alapvetően ellentmondani látszik az az MTV-beszámolóból is világosan kitűnő tény, amely szerint az MTV közönségaránya főműsoridőben a teljes népességet tekintve alig több mint 11 százalék.

A gazdaságilag, vagyis vásárlóként is szóba jöhető 18-49 éves korosztálynak pedig mindössze 8 százaléka nézi az M 1 adásait főműsoridőben. Szakértők egyöntetűen azt állítják: egy közszolgálati televíziónak legalább 30 százalékos közönségarányt kellene produkálnia. Erre azonban Magyarországon egyelőre csak a kereskedelmi tévék képesek. Az RTL Klub 2002 januárjától a teljes népesség körét tekintve is piacvezetővé vált. Igaz, az MTV vezetői a maguk megnyugtatására beérik azzal a magyarázattal, hogy az arányok közötti különbség vélhetően nagyobb, mint azt a műsorkínálat indokolná. Örvendetes tényként kezelik viszont, hogy méréseik szerint ha nagyon mérsékelten is, de növekszik a nézői kör: a teljes műsoridőt tekintve 2000-hez képest 10 százalékos emelkedés figyelhető meg.

Az MTV gazdasági működése szempontjából sokat kritizált, jelenleg pedig vizsgálat alatt lévő külső gyártású műsorok aránya is emelkedett a belső gyártású produkciókon belül: tavaly saját gyártásban összesen 409 503 műsort készítettek, ennek 80,5 százalékát saját gyártásban, míg a műsorok 19,5 százalékát külső gyártásban hozták létre. Az előző évhez képest 2,5 százalékkal nőtt utóbbiak felhasználása. Ismeretes: jelenleg bizottságok vizsgálják az MTV 10 millió forint feletti külső gyártású műsorokra adott megbízásait. A korábbi évekhez képest emelkedett az ismétlések száma is, amelyet a vezetők az új műsorok előállítására fordítható pénzeszközök szűkösségével magyaráznak.

Az MTV üzleti tevékenysége egyébként továbbra is jelentős veszteséget produkál: amíg 1997-ben 733 millió forintos hiány jelentkezett, addig 2000-re 12 milliárdra emelkedett a deficit. A legfrissebb adatok szerint tavaly 8,9 milliárd forintos veszteséget könyvelhetett el az MTV. Az eredmény javulását az 1,07 milliárddal növekedő bevételek és a költségek, ráfordítások 2,1 milliárd forintos csökkenése okozta. A beszámoló elkészítői azonban most is hangsúlyozzák: az MTV Rt. nem képes önerejéből a bevétel-kiadás egyensúlyát megteremteni. Mint mondják: a beszámoló Országgyűlésnek történő átadása idején a televízió működési felté-

teleinek biztosítását is csak a köztartozásokat elengedő korábbi országgyűlési döntéseknek köszönhetik.

Simon Krisztián

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.