Wipark-mélygarázs a fővárosban
Új parkolóházat adtak át a fővárosban. A Palace szálló mögötti, 210 parkolóhelyet magában foglaló nyilvános parkolóház beruházója a Wipark Palace Garázs Kft. A társaság 540 millió forintért építtette fel 14 hónap alatt az emeletes parkolóházat. A cég egyik tulajdonosa a bécsi garázsberuházó, a Wipark Garagen AG. A nemzetközi igényeket kielégítő létesítmény generálkivitelezését a Strabag Építő Kft. végezte.
Parkolóhelyekből azonban Budapesten még mindig 90 százalékos hiány van - véli Szirmay Tamás, a Parking Kft. ügyvezető igazgatója. Pedig egy-egy autó 22 órát parkol és mindössze két órát közlekedik naponta a fővárosban. A Wipark Garagen AG szerint az osztrák fővárosban is hasonló parkolási helyzet alakult ki, mint mondják, Bécs lakosai parkolóhelyet keresve naponta összesen egymillió kilométert tesznek meg. Ráadásul Budapesten is elfogytak a belvárosi telkek, vagyis csak a mélygarázsok jelenthetnek megoldást. Szirmay Tamás hangsúlyozta: az elmúlt tíz évben főleg magánberuházásokból épült 40 ezer parkoló- és garázsférőhely, de a növekedéssel együtt az összes utcai parkolóhelyek és garázsok száma nem éri el a 100 ezret.
Budapesten egyébként a statisztikai adatok szerint összesen 1,2 millió autó terhelhetné a szilárd útburkolatokat, ha minden autó a fővárosban tartózkodna - mondta Szirmay Tamás. Számítások szerint ebben az esetben 25 négyzetméter útburkolat jutna egy autóra. Az 1970-es években még 200 négyzetméteres hely is rendelkezésre állt volna a gépjárműveknek. A fővárosi önkormányzat szerint is sok ezer garázsférőhelyet kellene építeni Budapesten, azonban erre nincs önkormányzati forrás. Tíz parkolóház felépítése - optimális esetben - átlagosan 500 férőhellyel és helyenkénti hárommillió forintos kivitelezési költséggel számolva 15 milliárd forintba kerülne. (SK)
Munkatársunktól


