BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szerényebb nyári benzinigény

A júliusi adóemelés hatására a várakozásoknak megfelelően csökkent ugyan az üzemanyag-forgalom, a visszaesés azonban elmaradt a korábbi adóemelésekkor tapasztalt mértéktől. A Mol Rt. péntektől három forinttal emeli a gázolaj literenkénti árát.

A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) adatai szerint az év hetedik hónapjában 252,3 millió liter üzemanyagot értékesítettek az olajtársaságok Magyarországon. A motorbenzinek közül látványosan, 25 százalékkal csökkent a 98-as benzin forgalma júniushoz képest. A 91-es motorbenzinből is csaknem 20 százalékkal kevesebbet értékesítettek, miközben a vezérterméknek minősíthető 95-ös eladásai szerény, 0,8 százalékos emelkedést mutatnak. Szakértők szerint a változások vélhetően azzal magyarázhatók, hogy a korábban 98-ast vásárlók is inkább 95-öst vettek, és korábbi szokásukkal ellentétben saját maguk hozzáadták az ólompótló adalékot.

A budapesti adatok önállóan is figyelemre méltók. Miközben országosan az üzemanyag-forgalom 1,2, ezen belül a motorbenzinek eladása 5,1 százalékkal csökkent júliusban az előző hónaphoz képest, a fővárosban az összes üzemanyag-forgalom 5,1 százalékkal mérséklődött, ezen belül a benzinnél 9 százalékos a csökkenés. A 91-es benzin piaci részesedése a fővárosban már a 4 százalékot sem éri el.

Ágazati szakértők szerint az adóemelést követő visszaesés még jelentősebb lett volna, ha nem a turistaszezon közepén történik, hiszen a külföldi vendégek nyilván kevésbé mérlegelik nyaralásuk idején, hogy hányszor tankolnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.