BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Őrzi vezető helyét a Triumph

Az idén tovább erősítette vezető helyét a hazai fehérneműpiacon a Triumph International Kft. - számolt be a társaság ügyvezető igazgatója. Szabó Zoltánné elmondta, hogy a GfK piackutató intézet adatai szerint az idei első három negyedévben értékben 12, mennyiségben 10 százalékkal nőtt a társaság piaci részesedése. Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint teljesítették az idei évre kitűzött feladatokat: az árbevétel 10 százalékkal bővült, az értékesítés mennyiségben 4-5 százalékkal emelkedett. Ez a Triumph csoporton belül igen jó eredménynek számít, hiszen sem Németországban, sem a világ más részén nem emelkedik ilyen ütemben a forgalom, a keleti piac viszont hozza a formáját.

A társaság további növekedését az exporttól, illetve a hazai franchise-hálózat bővítésétől reméli. Magyarországról látják el áruval 2001 nyara óta Bulgáriát, Romániát, Jugoszláviát, Horvátországot, Macedóniát, Boszniát és Moldovát. Az export egyébként az árbevétel 20 százalékát adta, a többi belföldi értékesítés, s ezen az arányon egyelőre nem is akarnak változtatni. Ugyanakkor a társaság erősíti jelenlétét a bevásárlóközpontokban, a vidéki városok újjáéledő belvárosaiban. Tavaly indított szakbolthálózati programja keretében a cég franchise-alapon bővíti hálózatát. Nemrégiben nyitották 10. üzletüket Hódmezővásárhelyen, a terv az, hogy a megyeszékhelyeken, illetve minden 100 ezer főnél nagyobb városban legyen Triumph-bolt.

A hazai gyártóbázis, a Triumph dunaújvárosi fehérneműgyára 2001 októbere óta működik a Body Fashion Kft. üzemeltetésében, a tervek szerint az üzem 2004-re teljes kapacitással dolgozhat. (KK)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.