Röviden
Új szer influenza ellen
Az 1960-as években a járványok eredetének vizsgálata alapján a kutatók tisztában voltak azzal, hogy egy olyan gyógyszer, amely a vírus replikációjának bármely lépését gátolni tudja, megakadályozhatja, hogy a vírus betegséget okozzon, illetve megrövidítheti a már fennálló betegség időtartamát. Később felismerték azt is, hogy neuraminidáz segítsége nélkül a vírusok nem tudnak sejtről sejtre terjedni. Ennek köszönhetően sikerült kifejleszteni az úgynevezett neuraminidázgátló szereket, melyek hatékonysága független az A és B variánsú influenzavírus antigén szerkezetének bármilyen változásától is. A készítmények jelentősége 36 órán belül nemcsak a tüneteket csökkentik, de nem alakul ki rezisztencia, s a kapszulaformula lehetővé teszi, hogy a hatóanyag a szervezet valamennyi helyére eljut. További előnye, hogy 50 százalékkal csökkenti az influenza szövődményeinek kialakulását, 40 százalékkal mérsékli a tünetek súlyosságát, s az sem mellékes, hogy csökkenti a betegállomány időtartamát (1,5-3 nappal) és a hospitalizációt. (VG)
Sikeres daganatterápia
A daganatos betegek gyógyszeres kezelésével foglalkozó szakemberek november végén, Budapesten tartott kongresszusán kiemelt témaként a tüdőrák, a nőgyógyászati és a gyomor-bél rendszeri rákok modern gyógyszeres terápiája, valamint a daganatos betegek támogató kezelése szerepelt. Nagy érdeklődés kísérte egy a gyomor- és bélrendszer rosszindulatú daganatos megbetegedésének gyógyszeres kezelésével kapcsolatos hazai tanulmányt. Az Országos Onkológiai Intézet és a Szent László Kórház onkológiai osztályán végzett klinikai vizsgálat igazolta azt az - elmúlt hónapokban az egész világon visszhangot kiváltó - eredményt, amely szerint az eddig csaknem 100 százalékban halálos betegség jó eséllyel gyógyíthatóvá vált egy szájon át szedhető orvosság segítségével. (VG)
A zöld hályog vakságot okozhat
Több mint százezer glaukómás beteget tart nyilván a hazai egészségügy, ám a becslések szerint közel ennyien vannak azok, akik bár betegek, nem tudnak róla. Pedig a zöld hályog vakságot okozhat, és minél később ismerik fel, annál súlyosabb látáskárosodással járhat. Mivel úgy fejlődik ki, hogy tünetet alig okoz, a szakorvosok a 40 év feletti korosztálynak a rendszeres, évenkénti szemészeti ellenőrzést javasolják, különösen ha az illető cukorbeteg, ha magas a vérnyomása, ha rövidlátó és családjában fordult már elő ilyen betegség. Dr. Süveges Ildikó szemészprofesszor, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Szemészeti Klinikájának igazgatója szerint a komputeres szemvizsgálat semmiképpen nem helyettesíti az évenkénti szemorvosi ellenőrzést. Ha glaukómás betegségről van szó, a szemnyomás megemelkedik, ami a látóideg elhalásához vezet. A szemnyomást speciális műszerekkel mérik, ilyen készülékek csak a klinikákon és a szemészeti szakrendeléseken találhatók, ahol, ha szükséges, azonnal megkezdik a gyógyszeres kezelést is. Ma már olyan szemcsepp is létezik, amely jelentősen megkönnyíti a cseppentés kellemetlen műveletét, hiszen csupán egyetlen cseppet enged ki a flakonból. (VG)
Az alvászavar más betegségeket okozhat
A felnőtt népesség 20-30 százaléka szenved az alvászavartól, ami az egyénre és a társadalomra nézve egyaránt komoly következményekkel jár - mondta lapunknak a napokban tartott szakmai fórumon Köves Péter, a Honvéd Kórház kandidátusa. Hozzátette: a kialvatlanság károsítja a fizikai és szellemi egészséget, a munkavégző képességet. Orvosok megfigyelték, hogy az elmúlt évezredben az átlagos alvásidő 20 százalékkal csökkent. Az alvászavar általánosnak tartott okai között említhető a halmozódó munkahelyi és családi elvárás - különösen a nők esetében -, a teljesítménykényszer miatt állandósult munkahelyi stressz, a váltóműszakban történő foglalkoztatás. De alvászavarral társulhatnak különböző betegségek is (szív- és érrendszeri, légzőszervi, emésztőrendszeri, a vesével és a vázizomzattal kapcsolatos megbetegedések). A rosszul alvóknál háromszor nagyobb valószínűséggel jelentkezik a gyakori fejfájás, mint a jó alvóknál. Gyakori körükben az ingerlékenység, s az alvászavar rizikótényezőnek tekinthető a pszichiátriai megbetegedésekben. Ezt igazolja, hogy a rosszul alvók körében négyszer nagyobb a depresszió kockázata, 25-40 százalékuknál jelentős a szorongás, gyakori az alkohol és drogok használata. Ezért az alvászavarral küszködőknek mielőbb orvoshoz kell fordulni. (VG)
Allergia télen, nyáron
Míg a köztudatban az él, hogy az allergia a tavasz és a nyár veszélyeinek egyike, valójában civilizációs világunkban az esztendő 365 napján allergének leselkednek ránk. Becslések szerint Magyarországon az allergiás megbetegedések valamelyik formájától minden 10-15. ember szenved, s számuk kétségbeejtően növekszik. E betegségek pontos oka ismeretlen, ám az igazolt, hogy az allergiában szenvedőkben bizonyos allergének - olyan anyagok, amelyek a nem allergiásoknál kóros reakciót nem okoznak - túlzott mértékű ellenanyag (antitest) termeléséhez vezetnek. Amikor a szervezet ismételten találkozik az allergénnel, vagyis a kiváltó okkal, olyan antigén-antitest kölcsönhatás jön létre, amelynek során kémiai anyagok szabadulnak fel a szervezetben, és jellemző tüneteket okoznak. Bár a köztudatban mindenekelőtt a szezonális allergia ismert, ami valamely pollent (virágport) termelő növény virágzásakor az év bizonyos szakaszában jelentkezik, számolni kell az úgynevezett perennialis "egész éven át tartó" allergiával is. A kiváltó ok olyan allergén, amely egész évben a környezetünkben megtalálható: a kutya-, macska-, aranyhörcsög-, a tengerimalacszőr, illetve egyéb állatok szőre, tollak, penészgombák spórái, a háziporban található atkák, amik a légutakba jutva a jellemző tüneteket okozzák. Az egész éven át tartó nátha speciális formáját nem az allergének, hanem az irritáló (nyálkahártyát izgató) anyagok - például az autók kipufogógáza, a cigarettafüst, a kozmetikumok, az erős fűszerek - belégzése váltja ki. (VG)


