BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Ryanairé a Buzz

Az ír Ryanair olcsó légitársaság megvásárolja a KLM leányvállalataként üzemelő Buzz légicéget. A nettó 5 millió eurós vételár miatt még éves nyereségtervét sem kell módosítania. A Buzz várhatóan májustól kerül át hozzá, de önállósága megmarad. Michael O'Leary vezérigazgató a Ryanair honlapján így nyilatkozott: "nem erőltettük a felvásárlásokat, de ez kihagyhatatlan ügylet volt."

A Buzz várhatóan kétmillió utast szállít a márciusban záruló üzleti évben, bevétele 140 millió euró körül alakul. Tíz repülőgéppel 21 járatot üzemeltet a londoni központjából kiindulva, főleg hollandiai és mediterrán célpontokra. A Buzz felfuttatásával a Ryanair mostaninál kétszer több utast remél szállítani. A hatékonyabb költséggazdálkodás érdekében megszüntet több Buzz-járatot, növeli egyes járatai számát, és lecseréli flottáját.

Száz új generációs Boeing- 737-800-as gép megrendelését jelentette be pénteken. Egyben százezer ülést kínál fel februárban és márciusban Londonból induló, összesen tíz ausztriai, olasz-, svéd-, franciaországi, belgiumi járatára - egy fontért, amire persze még az adók és egyéb díjak rakódnak. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.