Agrártámogatás mindenkinek
Eltörölte az úgynevezett földalapú támogatásoknál eddig alkalmazott, 300 hektáros birtokméreti maximumot ez év januárjától a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM), így a dotációkhoz mostantól valamennyi, egy hektárnál nagyobb földet használó mezőgazdasági termelő hozzájuthat. A tárca egyúttal a földalapú dotációkat - az Európai Unióban alkalmazott mintára - úgynevezett területalapú támogatási rendszerré alakította át. A pénzeket azok a termelők kaphatják meg, akik úgynevezett GOFR-növényeket (vagyis gabonaféléket, illetve olajos, fehérje- és rostnövényeket) termelnek. Támogatás jár még a külön kategóriaként kezelt rizsre is.
A vissza nem térítendő dotációk normatív alapon, hektárra vetítve járnak. A piaci szereplők általában 7 ezer forintot kaphatnak hektáronként, míg a rizs után 35 ezer forint kérhető. A családi gazdálkodók - előnyös megkülönböztetésként - a GOFR-növényekre 9 ezer forint dotációt igényelhetnek. Érdemes azonban tudniuk, hogy az elmúlt évben számukra bevezetett, kiemelt támogatási formák mindegyike megszűnt. Mint ismert, ők tavaly 16-24 ezer forint hektáronkénti földalapú összeget használhattak fel.
A legkisebb, 1-3 hektáros gazdák ugyanakkor - az idén először - úgynevezett átalányként is hozzájuthatnak a területalapú dotációkhoz. A támogatásokat e konstrukcióban a gazdaságokban tartott állatok után igényelhető normatív összegek is kiegészítik. Mind a földre, mind az állatokra 10-10 ezer forint jár hektáronként, illetve úgynevezett számosállat darabonként (ez minden esetben kevesebb, mint a tényleges egyedszám). Fontos kitétel, hogy az e dotációs formát választó jogosultak tavalyi bevétele nem haladhatta meg a 400 ezer forintot, az idén pedig e határt legfeljebb 15 százalékkal léphetik túl. Emellett az átalánytámogatáson kívül nem vehetnek igénybe más agrárdotációkat sem.
A területalapú támogatások igénylőlapjait az FVM megyei földművelésügyi hivatalaihoz kell benyújtani. A végső határidő június 30. A kérelmek több esetben már most is beadhatók, de a tavaszi vetésű növényeket is termesztő gazdálkodóknak ezzel még várniuk kell a vetésterület pontos meghatározása miatt. A földművelésügyi hivatalok a termelők számára 30 napon belül támogatási igazolást állítanak ki, amelyet az APEH területi szerveihez kell benyújtani. Alapvető szempont, hogy - az átalányt választók kivételével - a gazdálkodók legalább a dotáció mértékéig rendelkezzenek vetőmag-, vagy műtrágyaszámlával. Emellett a használatban lévő mezőgazdasági területet a vegetációs időszakban gyommentesen kell tartaniuk. A dotáció felhasználását a tárca megyei hivatalai folyamatosan ellenőrzik.


