BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Beszerzési szövetség alakulhat

További erőteljes növekedést tervez a két éve létrejött Reál Hungária Élelmiszerkereskedelmi Rt. A cég vezetősége arra számít, hogy az EU-csatlakozással élesedik a verseny, ezért elképzelhetőnek tartja az együttműködést a CBA és a Co-op Hungary hálózattal.

Az elmúlt évi 148 milliárd forintnál mintegy 30 százalékkal magasabb forgalom és a Reál név alatt futó üzletek számának 400-ra bővítése szerepel az idei terveink között - jelentette be Kujbus Tibor, a Reál Hungária Élelmiszerkereskedelmi Rt. cégvezetője, aki a kétéves társaság működését egyértelműen sikertörténetnek tartja. Az elsősorban élelmiszer-, vegyiáru-nagykereskedelmi cégek által alapított Reál vegyiáru-forgalma a teljes árbevétel 43,8 százalékát tette ki 2001-ben, az elmúlt évben a bázisszinten értékesített termékkör részesedése viszont már csak 26,1 százalék volt, mert jelentős mértékben nőtt az élelmiszer-eladás. Mindehhez persze az is kellett, hogy egy éven belül a G-Roby (Budapest), a Renovál (Szombathely), a Kisalföld Füszért (Győr) és a FeZo Kft. (Szombathely) csatlakozzon a Reálhoz.

A Kisalföld Füszért az elmúlt év végéig a regionális beszerzési társulás, a Honiker erőssége volt. Kiss László, a Kisalföld Füszért Rt. vezérigazgatója kérdésünkre elmondta, kizárólag racionális gazdasági szempon-

tok vezették a társaságot, hogy szövetséget váltson: a Honiker nem kezdte meg egy egységes hálózat létrehozását.

Kujbus Ferenc az új csatlakozásokról elmondta, csupán olyan tagokat vesznek fel, amelyek komoly piacot hoznak magukkal, így például a vegyi áru-festék profilban erős Renoválra éppúgy szükség volt, mint a Kisalföld Füszértre, amellyel a Reál lefedte az észak-nyugati régiót is. Ez utóbbi nagy- és kiskereskedelmi forgalma együttesen 5 milliárd forintra rúgott az elmúlt évben (a kisker 3,5 miliárd volt), és 12, egyenként több mint 200 négyzetméter eladóterű boltját a napokban alakítják át a Reál arculatának megfelelően. A 75 százalékban a menedzsment négy tagjának tulajdonában lévő Kisalföld nem törekszik saját üzletek nyitására - mondta Kiss László -, hanem a környékbeli független kereskedőket hozza be a Reál beszerzési társulás ellátó hálózatába.

A Reál Rt.-nek hét részvényese és mintegy 10 társult tagja van, amelyekhez összesen 1924 bolt tartozik. A megfelelő alapterületű és adottságú boltokból áll a Reál felirat alatt működő hálózat, a kisebbek tömörítése egy másik egységes név alatt működő láncba jelenleg folyik, s az év közepére várhatóan be is fejeződik.

Az EU-csatlakozással kapcsolatban Kujbus Tibor úgy vélekedett, hogy árudömping fogja elárasztani az országot, ami a magyar termelőket nehéz helyzetbe hozhatja, addig azonban a kereskedőknek fel kell készülniük arra, hogy megőrizzék piaci részesedésüket. Hozzáfűzte, miután az elmúlt három évben a kereskedelem igen nyereséges volt Magyarországon, azok a vállalatok nem sínylik meg a csatlakozást, amelyek időben fogtak beruházásokba.

A CBA-ból kivált tagok által alapított Reál cégvezetője azt is elmondta, hogy a csatlakozást követő verseny kívánatossá fogja tenni a CBA, a Co-op és a Reál együttműködését, noha jelenleg a három legnagyobb társulás között semmiféle kapcsolat nincs.

A Reál Hungária Élelmiszer-kereskedelmi Rt. 2001. január

2-án kezdte meg működését az alapítók 101 boltjával, valamint a hozzá csatlakozott 797 üzlettel. Összesen 33 regionális raktárközponttal rendelkezik Kecskeméten, Szegeden, Nyíregyházán, Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Budapesten és Keszthelyen, amelyek a saját boltok mellett a környékbeli független kereskedőket, éttermeket is ellátják.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.