Szlovákiai vasutassztrájk - járatkiesések

A szlovák vasutasok sztrájkja miatt nem vagy csak az országhatárig közlekednek a nemzetközi vonatok - tájékoztatta a Mávinform ügyeletese az MTI-t. Nem közlekedtetik az Amicus, a Comenius, a Báthory és a Csárdás nemzetközi járatot. A Polonia Rajka-Budapest, ellenkező irányban pedig a főváros és Győr között közlekedik. A Budapest és Krakkó, valamint Kassa között közlekedő Cracovia és Rákóczi nemzetközi járat, illetve a Hernád intercity a Keleti pályaudvarról Hidasnémetiig szállít utasokat. A Budapest-Prága és a Budapest-Berlin közötti Pannónia, illetve Hungária expressz Ausztrián keresztül, mintegy másfél órás késéssel közlekedik. A többi nemzetközi vonatot a határállomásokról visszafordítják. (VG)



A hónap elejétől drágább az áram

Február 1-jétől 7,7 százalékkal drágult a lakosság számára a villamos energia, míg a lakossági földgáz ára május 15-től emelkedik, 12 százalékkal. Az áram drágulása 200-400 forintos többletterhet jelent havonta a legtöbb háztartásnak fogyasztásstatisztikai adatok alapján - mondta korábban Gál J. Zoltán kormányszóvivő. A nappali áram ára kilowattóránként 7,7 százalékkal emelkedik, ami 22 helyett 23,7 forintot jelent február 1-jétől. Ugyanakkor az éjszakai kedvezményes áramtarifa 13,7 százalékkal, 11,6 forintra emelkedik. A drágulást az tette szükségessé, hogy az előző kormány a választásokat megelőzően a törvényi szabályozás ellenére nem tartotta be a lefektetett árszabályozási rendet, és nem biztosította a költségarányos árakat. Így a jelenlegi árszint mellett az ellátás biztonsága került veszélybe a gáz- és a villamosiparban egyaránt. (VG)



Logisztikai központot nyit a Magyar Posta

Októberben kezdi működését a Magyar Posta Rt. új, országos logisztikai központja. A projekt fővállalkozója a Siemens Dematic AG, a finanszírozásban részt vesz a Siemens Financial Services is. A 20 ezer négyzetméteres alapterületű, napi 3 millió levél kezelésére alkalmas modern létesítmény a postavállalat eddigi legnagyobb befektetése. A Siemens Magyarországon a 2002-es pénzügyi évben mintegy 500 millió eurós bevételt ért el. Itteni foglalkoztatottjainak száma eléri az 1800-at. (VG)



Növekedést tervez a Főfotó Kft.

A Főfotó Kft. az idén 16 százalékkal, 8 milliárd forintra tervezi növelni árbevételét - mondta Farkas András, a társaság marketingigazgatója az MTI-nek. Az árbevétel-növekedést elsősorban a fotócikkek, ezen belül is a digitális fényképezőgépek iránti kereslet növekedésétől várják. A marketingigazgató szerint a társaság a magyarországi fényképezőgépek piacán 35-40 százalékos részesedéssel bír. Tavalyi profitja 130 millió forint volt, míg az idei évre 230 milliós nyereséggel számolnak. (VG)