Egészség, esély, EU-csatlakozás
A három "e" évének minősítette az egészségügy idei esztendejét a szaktárca, szerintük 2003 az egészség, az esély és az EU-csatlakozás éve lesz. Az egészségügy ugyanis - a gazdasági növekedés függvényében - prioritást élvez a nemzetgazdaság többi ágához képest, vélik az ágazat vezetői. Egyelőre ugyan csupán a bérek területén javult érdemlegesen a helyzet, különféle források bevonásával megkezdik a gyógyítórendszer fejlesztését. Hamarosan kormány elé kerül az új intézménytörvény, aminek elfogadásával szabályozott tőkebevonásra lesz mód. Érdekeltté kívánják tenni az egészségügy háttériparát is az ágazatba történő invesztációban. A törvény elfogadása vélhetően lendít a szakrendelők és a kórházak új formákban történő gazdálkodásán. A nonprofit szervezetek mellett profitorientált formák alakulhatnak, ám szigorú szabályok garantálják az egészségügyi vagyon védelmét.
A múlt év őszén végrehajtott, átlagosan 50 százalékos béremelés hatására megállt az elvándorlás az ágazatból, ám szakdolgozókból és az úgynevezett paramedikális (egészségügyet kiszolgálók, például mentősök, otthonápolói személyzet stb.) szakszemélyzetből az EU-országokban alkalmazottaknak a fele sincs az egészségügyben. Orvosokból - a matematikai képletek szerint - több van a szükségesnél, de bizonyos szakmák kiüresedtek. Kevés az altatóorvos, a kórboncnok, sok szakember külföldön talál munkát magának.
Kevés a háziorvos, így az alapellátási rendszer nem tudja betölteni a "kapuőr" szerepét. Az egy háziorvosra jutó lakosok száma ugyan csökkent, de nem éri el az EU-átlagot. Egy 1998-as adat szerint a 100 ezer lakosra jutó háziorvosok száma 33 százalékkal volt alacsonyabb a tagállamok átlagánál. Ennek egyrészt az a következménye, hogy az orvos nem tud elég időt fordítani egy-egy betegére, így a legtöbb esetben elmarad az egészséges életvitelre ösztönző tanácsadás, a páciensek gondozása. De az is káros következmény, hogy gyakran továbbítják felsőbb egészségügyi szintekre, szakrendelőkbe vagy kórházakba azokat is, akiket pedig otthonukban meg lehetne gyógyítani. Ez tetemes költségkiadást jelent az egészségpénztárnak. Egyelőre azonban szükség van a meglévő kórházi kapacitásokra, hiszen a betegeket el kell látni az egészségügy valamelyik intézményrendszerében.
A kórházi ágyszámot ugyan ötödével csökkentették az elmúlt évtizedben, az még ma is tetemes, 100 ezer lakosra 832 ágy jut. Ennél is költségesebb, hogy számottevő az úgynevezett aktív ágyak száma, azokból 576 jut 100 ezer lakosra, ezzel szemben kevés a krónikus betegek ellátására szolgáló kórházi osztály. Pedig a lakosság idősödésével ez utóbbiak bővítése indokolt.
Ha Csehák Judit miniszter és csapata kitart a három "e" mellett, hozzá kell fogniuk az ágazat szerkezetének átalakításához. Ennek egyik elemét az egészségbiztosítási alap költségvetési törvénye szabályozza, nevezetesen: 1 millió lakosra kiterjeszthető az úgynevezett fejkvótaalapú egészségfinanszírozási rendszer. A Veresegyházán három évvel ezelőtt kezdeményezett, a betegek irányított ellátását szervező rendszer tapasztalatai jók. A biztosító a lakosság kor- és nemi összetétele, illetve egyéb ismérvek alapján fejkvóta szerinti járulékhányaddal számol el az irányított betegellátást szervezőknél. A rendszerben részt vevő háziorvosok anyagi érdekeltségével megteremtették: csak a szükséges esetben küldik szakrendelőbe vagy kórházba a páciensüket. Az így felszabaduló pénzt rendelőjük fejlesztésére fordíthatják, ami praxisonként 1-3 millió forint is lehet.
Az emberek esélyegyenlősége érdekében is lépéseket tesz a szaktárca. Egyelőre három régióban lát hozzá a lakosság igényeinek megfelelő egészségügyi intézményrendszer kialakításához. Ennek lényege, hogy a hiányzó orvosi szakmákat oda telepítsék, ahol arra szükség van, ezzel együtt megszüntetnék a fölösleges, párhuzamos kórházi kapacitásokat.
