BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kezdődhet a lengyel vasút privatizációja

A lengyel kormány elfogadta a Lengyel Államvasutak (PKP) modernizációját és átalakítását szorgalmazó, a menedzsment által készített új programot. Adam Wieladek, a társaság elnöke bejelentette, hogy a program a PKP-csoport egyes tagvállalatainak a magánosítását készíti elő. Elsőként a PKP Intercityt privatizálják 2004-ben, míg a teherszállítással foglalkozó PKP Cargo, illetve a Varsó és a Gdansk térségi szolgáltatását végző egység 2005-ben kerül kalapács alá. A külföldi társaságok számára is nyitott lesz a cég privatizációja, a konkrét formula egyelőre nem ismeretes - írja a Warsaw Business Journal.

A PKP fénykorában 400 millió tonna teherárut és egymilliárd utast szállított, félmillió alkalmazottja volt, és 100 ezer hektáron 25 ezer kilométer sínpárral rendelkezett. Szuverén ipari, pénzügyi és politikai hatalma volt.

A szocialista rendszer bukása utáni folyamatos veszteségek miatt elkerülhetetlenné vált az átalakítás. Több próbálkozás után Tadeusz Syryjczyk közlekedési miniszternek sikerült elfogadtatnia a PKP átalakítását és privatizálását szorgalmazó törvényjavaslatot. Részvénytársaságként 2001. január elsejével kezdte meg működését a társaság, egyben megkezdődött a szervezeti átalakítás a német Deutsche Bahn példája alapján. A 2000-ben kezdődött program eredményeként 16 968 fővel csökkent a foglalkoztatottak száma, 2002-ben 153 ezres létszámot tűztek ki célul. A 2001. gazdasági év összevetése az előző évekkel nem lehetséges, mert az átalakítások miatt más az elszámolás alapja. 2001-ben 3,3529 milliárd zloty (3,86 zloty/dollár) volt a csoport vesztesége, valamint létrehoztak egy 1,2282 milliárdos tartalékalapot a bizonytalan bevételek fedezetére.

A kapott támogatások és a kötelezettségek időbeli átcsoportosítása révén sikerült fenntartani pénzügyi likviditását. Az átalakítás költségeire 1,8 milliárd zloty hitelt kaptak a lengyel kormánytól és az IMF-től. A befektetések 30 százalékkal estek vissza, 1021 millió zlotyt fordítottak e célra.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.