Komolyan kell venni a pályázást
A gyakorlatra összpontosítunk: a Nemzeti Fejlesztési Tervvel (NFT) kapcsolatban minden kérdést úgy vizsgálunk, hogy ez a tagvállalkozás szemével, lehetőségeivel hogyan valósítható meg, és hol vannak azok az akadályok, amelyek esetleg kedvét szegik a próbálkozásainak - válaszolta kérdésünkre a Joint Venture Szövetség (JVSZ) ügyvezető igazgatója. Szili Márta szerint a tagvállalkozások jelzései alapján 12 prioritást tartalmazó listát állítottak össze, amelyek kulcsfontosságú pontja arról szól, miként lehet az uniós forrásokat értelmezni a JVSZ-nél, és hogyan lehet innovatív ötleteik és az uniós források között harmóniát teremteni. Az első konferenciájukat, amelyre február 20-én kerül sor, e témának szentelik. Ezen felszólal többek között Jürgen Köppen EU-nagykövet, Kiss Péter és Csillag István miniszter, továbbá Baja Ferenc államtitkár és Dobrev Klára, az NFTH elnökhelyettese. Ezt követi majd egy "road show", gyakorlati szakembereknek szóló szemináriumsorozat, amelyet a JVSZ az ország különböző pontjaira szeretne elvinni. Ezek előadói olyan szakemberek lesznek, akik kellő tapasztalatokkal rendelkeznek a pályázatok elkészítésében, és sikeres megvalósításában, elszámolásában. Szeretnének meghívni nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező osztrák szakembereket is. E tapasztalatokat természetesen közvetíteni fogjuk az illetékes minisztériumok felé is - hívta fel a figyelmet Szili Márta -, amelyekkel már ma is operatív, napi kapcsolatban vagyunk. Nekik is érdekük ugyanis annak megismerése, hogy a tagvállalatoknál hol vannak rések. Ráadásul a JVSZ abban erős, hogy a tagvállalkozások külföldi anyacégeinek a tapasztalatait is közvetíteni tudja.
Az uniós pályázati lehetőségeket nagyon komolyan kell venni - hangsúlyozza a figyelmet az ügyvezető igazgató. Akaratban nincs is hiány, ám most a "hogyan" a fontos. Ebben fontos szerepük van a gazdasági kamaráknak, más társadalmi szervezeteknek. A hazai pályázati rendszer már EU-konform, ezen lehet igazán megtanulni az uniós pályázatok mikéntjét. Ám ezen is lehet még finomítani. Fontos lenne, ha a pályázó világosan látná, hogy milyen kapcsolódó pályázati lehetőségek vannak, ezeket fel kellene sorolni a kiírásban. (VG)


