BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rába-Mercedes akció készül Győrben

A Honvédelmi Minisztérium gépjármű-beszerzési tenderén a január 14-i döntés alapján jó ütemben haladnak előre a tárgyalások, és a Rába megítélése szerint a közbeszerzési törvényben előírt február 14-i határidőre aláírásra kész lesz a szerződés - adta hírül a győri társaság kedden. A Rába korábbi tájékoztatása szerint ezekben a hetekben tárgyalnak a hosszú távú keretszerződés kidolgozásáról és az első két év konkrét szállítási feltételeiről. A közlemény szerint a Rába tartja magát ahhoz a nemzetközi üzleti életben elfogadott eddigi gyakorlatához, hogy a tárgyalások alatt nem tesz közzé nyilatkozatokat, a tárgyalások megzavarására irányuló spekulációkra pedig nem kíván reagálni.

A HM Beszerzési és Beruházási Hivatalának januári döntése szerint a Rába mintegy 8000 terepjárót szállíthat a következő 15 évben a magyar honvédség számára.

Komoly esélye van annak, hogy Rába és Mercedes alkatrészekből álló járműcsalád gyártása kezdődhet Győrben 2005-től, amelynek kisebb, 2 tonnás kivitelei a Mercedes Unimog, a nagyobbak az Actros teherautó alapján készülnének. Mint emlékezetes, a honvédségi tenderen a Rába Járműgyártó Kft.-je, az Iveco Spa. és az Ikarus Trade Kereskedelmi Kft. került ki győztesként, s a három vállalattal a HM február 14-ig köti meg a hosszú távú megállapodást.

A DaimlerChrysler AG vezetése és a magyar kormány még 1999 áprilisában, Stuttgartban kötött egy ellentételezési keretmegállapodást, amely magában foglalta a konszern részvételét a magyar honvédség modernizálásában. A NATO-tagságunkkal közel egy időben létrejött szerződés alapján hosszabb ideje folyik a Rába Rt. és a DC együttműködésével egy mind katonai, mind polgári célokra használható elsőgenerációs tehergépjármű-család kifejlesztése. A Rába által nevezett 2-10 tonnás járműcsalád lenne egy jövendőveli német-magyar gyártás alapja, s a járművek alvázát, tengelyeit és vezetőfülkéjét adná a győri vállalat. Az egyik kivitel prototípusát 2001 novemberében mutatták be a budapesti nemzetközi járműipari szakkiállításon.

Tudomásunk szerint az említett járműcsalád DC-vel való közös gyártása iránt több EU- és NATO-tagország is érdeklődik, de a DC - a költségelemzések alapján - a Rába Rt.-t találta a legalkalmasabb partnernek, és a néhány ezer darabos magyarországi megrendelés lehetősége is sokat nyomott a latban a döntés meghozatalakor. Az előzetes tervek szerint a közösen fejlesztett járművek Magyarországon Rába néven, döntő többségük pedig a nemzetközi piacon Mercedes csillaggal kerülne piacra, a Grazban készülő Mercedes G terepjáróhoz hasonlóan.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.