BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább karcsúsít a WorldCom

A nemrég viharos körülmények között csődbe jutott amerikai WorldCom távközlési óriás vállalat a létszám, a költségek és a kapacitás két számjegyű csökkentésére kényszerül a túlélés reményében. A felelősök keresése közben tovább folyik.

A tavaly júliusban kilencmilliárd dolláros könyvelési hibát beismerő WorldCom távközlési társaság az üzletmenet újjáformálásával, jelentős költségmegtakarító lépésekkel és létszámleépítéssel igyekszik túljutni a csődhelyzeten. Az elbocsátás a létszám nyolc százalékát, összesen ötezer főt érint. A kiadások terén pedig közel minden hatodik dollárt vissza akarnak fogni, azaz év végére a megtakarítás elérheti a 2,5 milliárd dollárt.

A költségcsökkentés elsődleges terepe az adminisztráció, így a központ személyzetére vár a legnagyobb arányú elbocsátás, ennek nyomán pedig jelentősen mérséklődhet az irodaigény. A karcsúsított létszám mellett az üzleti folyamatokra is ésszerűsítés vár, több ezer beszállítói szerződést újratárgyalnak.

A megszorításokra annál is inkább szükség lesz, hiszen a novemberi forgalom 2,2 milliárd dollárra mérséklődött az októberi 2,3 milliárdos szint után, ez a júliusi csődvédelem óta a legnagyobb esés. A nettó veszteség ugyanakkor már 200 millió dollár alá mérséklődött. Egy hét eleji bejelentés szerint az amerikai óriás társaság a közeljövőben tárgyi eszközeinek (ingatlanok és gépek) közel 32 milliárd dolláros értékvesztését lesz kénytelen elkönyvelni. Korábbi beszámolói szerint az immate-riális javak (a goodwill és egyéb jogok) további 50 milliárd dolláros értékvesztést mutatnak.

A WorldCom euroafrikai divíziója ugyanakkor gazdaságilag stabilabb lábakon áll. A nyolcezer főnek munkát adó alegység azonban, okulva a tengerentúli központ példájából, szintén visszafogja beruházásait, jelentősebb elbocsátásokat is kilátásba helyezve. Elsődlegesen fontos tényezőként a jövedelmezőséget kezelik, a cash-flow így az idén ismét pozitív lehet. Ezzel juttatnak forrásaikból az anyacég gondjainak enyhítésére.

Az Amerikában minden idők legnagyobb csődjét bejelentő WorldCom ügyében a tőkepiaci felügyelet (SEC) és az igazságügyi minisztérium is vizsgálatot folytat. A vádak célkeresztjében Bernie Ebbers alapító és elnök áll. (MDE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.