BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új kábeltévécsomagot tervez az IHM

Magyar nyelvű televíziós csatornákat tartalmazó kábeltévécsomag bevezetését kezdeményezi az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM). Az új csomaghoz a legkedvezőbb díjszabás ellenében lehetne hozzájutni - hangsúlyozta Kovács Kálmán a tárca tegnapi tájékoztatóján. Rajkai László, a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség elnöke ugyanakkor a Világgazdaságnak elmondta: a médiatörvény liberális a tekintetben, hogyan lehet a műsorszolgáltatók kínálatát felosztani. A törvény a szolgáltatók felosztásával kapcsolatban csak azt mondja ki, hogy a kábelszolgáltató köteles a közszolgálati műsorszolgáltató valamennyi műsorát többletdíj kiszabása nélkül elosztani.

Rajkai László hangsúlyozta: először is fontos lenne tisztázni, melyek azok a magyar nyelvű adások, amelyek bekerülhetnek a tervezett csomagba. Mint mondta, véleménye szerint nem szolgál cserealapra a miniszter azon elképzelése, hogy a kábeltévé-szolgáltatók számára jó tárgyalási alapot jelenthet az egyetemes távközlési alapba (eta) való befizetési kötelezettségek csökkentése. Kovács Kálmán szerint a magyar csomag elfogadása esetén mérsékelhetnék a kábelszolgáltatók díjfizetését. Ez az összeg az idén 450-500 millió forint között mozog. Az érintettek szerdán ülnek tárgyalóasztalhoz.

A miniszter jelentős kedvezményeket ígért az internetpiacon is. Az erről szóló döntés akár 48 órán belül megszülethet - tette hozzá. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.