BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Arcok a versenyszférából (BEFEKTETÉS)

Kevesen mondhatják el magukról, hogy ott voltak a Budapesti Értéktőzsde 1990. évi elindulásakor, s mára a teljes ranglétrán végigsétálva az egyik brókercég élén állnak. Cselovszki Róbert életrajza azonban erről tanúskodik, s mint mondja, szerencsésnek tartja magát emiatt. A tőzsde elmúlt 13 éve ugyanis nem kevés tapasztalatot nyújtott, s az Erste Befektetési Rt. elnök-vezérigazgatója számára a kihívások mostanra sem tűntek el.

Minden egy szakdolgozattal kezdődött, mondhatnánk, hiszen a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán a szakdolgozathoz témát kellett keresni, s 1990-ben kapóra jött a Budapesti Értéktőzsde, amely éppen abban az évben nyitotta meg kapuit. Cselovszki Róbert szerencsésnek érezte magát, hogy a "másodgenerációs" értékpapírok kereskedelménél, a hazai tőzsde születésénél ott lehetett. Adatokat gyűjtve belekóstolt a felügyelet, a Pénzügyminisztérium ezzel foglalkozó részlegének, s többek között a K&H brókercégeként működő Nordline Értékpapír Rt. munkájába, amely a főiskola elvégzése után az első munkahelyévé is vált.

Végigjártam a ranglétrát, aminek megvolt az az előnye, hogy mindenki mindennel foglalkozott. Ha úgy adódott, az elszámolást végeztem, vállalati tanácsadást adtam, VIP-ügyfelekkel tárgyaltam, vagy kereskedtem - fogalmazott. Majd 1992-ben következett egy féléves montreali tőzsdei szakmai gyakorlat, s a korábban csak tankönyvekből ismert profi tőzsde egy kéznyújtásnyira került. A gyakorlatban lehetett látni, mivé fejlődhet a hazai piac, milyen új termékeket fejlesztettek már ki a fejlett piacokon, s nem utolsósorban, számos profi szakemberrel kerültem kapcsolatba - magyarázta Cselovszki, aki egyúttal a nemzetközi brókervizsgát is letette.

Majd visszatérve a magyar valóságba, 1995-ben a WestLB-hez igazolt át többedmagával. A szabadság után következett a megkötöttség, ám előny ebből is származott - jegyezte meg mosolyogva, hiszen ezúttal egy nemzetközi csapat tagjává válva azt sikerült megtapasztalnia, hogyan működik egy német bank, illetve hogyan működteti leánycégét. Három év után ismét váltás, ezúttal az Erste Befektetési Rt., ahová már vezérigazgatóként érkezik, s ez egyúttal karrierje csúcsát is jelenti. Sikerült egy akkor már beindult céget továbbvinni, s mint a cég eredményei is mutatják, amit a tőkepiacon el lehetett érni, azt elérték. A társaság a Budapesti Értéktőzsdén már hosszabb ideje piacvezető szerepet lát el. Cselovszki azt is fontosnak tartja, hogy a banki hátterű brókercégek közül ők maradtak az utolsó mohikánok, egyedül nekik sikerült kiharcolniuk "függetlenségüket". A többi befektetési szolgáltatót magukba olvasztották a pénzintézetek, így a jelenlegi helyzetünkből fakadóan a banki hátteret magánbrókercégi döntéshozatali procedúrával tudjuk ötvözni - tette hozzá.

Amikor 1996-97-ben jöttek az első pofonok, s elkezdődött a tőzsdei lejtmenet, az Erste beszállt az ügyfélállomány-átruházásba. Átvette a piacról távozó brókercégek ügyfeleit. Ennek a hatása most érződik. Pont azért, mert a piaci pozíció ezt diktálja, hiszünk a jövőben - teszi hozzá a szakember. Sok tartalék van a hazai tőkepiacban, ám ez másfajta szemléletet kíván meg. A BÉT már sok mindent átélt, hiszen volt világválság, csőd, kormány által nem támogatott tőkepiac, botrányok, fejlődő gazdaság, távozó tőzsdecégek, külföldi szövetséges keresése, közelgő EU-csatlakozás.

S hogyan változott a brókerszakma imázsa? Az újdonsült fiataloknak már nem nyújt karrierlehetőséget, beszűkült a piac, a kereskedés már nem a régi, ráadásul jóval kevesebb szereplőssé vált ez a szakma. Míg korábban a bróker "yuppie" imázsához hozzátartozott a Porsche, a hozentróger és a legutolsó divat szerinti öltöny, addig mára ez jóval konszolidáltabbá vált. Hacsak éppen nincs fontosabb tárgyalása Cselovszkinak, a kényelem jegyében hétköznapi ruhában ül le asztalához. Szabadidejében pedig próbálja bepótolni a három gyermekétől elvett időt, és persze némi sportra is jut idő.

A korábbi "tradermentalitás", azaz hogy csak a nap végéig kell gondolkodni, már a múlté, de a mostani piac is tartogat kihívásokat - mutat rá az ügyvezető igazgató. Az EU-csatlakozás adta lehetőségek kihasználása, a külföldi papírok kereskedelmének lehetősége, a banki szinergiák kiaknázása, közös termékek létrehozása mind ott van feladatként, a piac tehát még korántsem állapodott meg. A BÉT igazgatóságának tagjaként más szemszögből is megtapasztalja a piacot. Mindig ott voltam a tűz közelében, hiszen korábban a tőzsde felügyelőbizottsága és egyes bizottságok tagja voltam - magyarázza Cselovszki. A jelenlegi pozíciót már nem nagyon lehet überelni, de ha igazán váltani akarnék, akkor valószínűleg valami teljesen mást csinálnék. Ilyen terveim azonban még nincsenek - tette hozzá. (FB)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.