Katalán lendület
Jó vásárt csinált a SEAT azzal, hogy megszerezte a többszörösen kitüntetett tervezőt, az autóinak egyedi arculatot kölcsönző Walter de Silvát, aki nagy hangsúlyt fektet a formavilágra és a sportos karakter tartalmi és formai megvalósítására. Ezekre az értékekre már a Salsa és a 2001-es Frankfurti Autószalonon bemutatkozott Tango tanulmányautók legfontosabb ismérvei is utaltak, és legfőképpen a vállalat "SEAT auto emoción" jelmondatában jutnak kifejezésre.
A tanulmányok ötletei aztán sorozatgyártásra kerülnek, mint a lendületes vonalvezetésű új Cordoba, amelynek műszerei hengeres burkolattal keretezettek, s az állítható magasságú és távolságú, háromküllős kormánykerék fogja közre őket, ami kifejezetten sportos hatást kelt.
Igaz, ehhez a lendületességhez, a sportosságot sugalló külsőhöz nem igazán illik a kis ezerkettes motor, amely ugyan tisztességesen és takarékosan szállítja utasait, de csekélyke forgatónyomatéka nem tesz lehetővé valami robbanékony gyorsulást. A háromhengeres, de 12 szelepes motorocska mindamellett kellemes benyomást kelt: alapjáraton sem dadog. A csendes járásról a forgattyús tengellyel párhuzamosan forgó kiegyenlítőtengely gondoskodik.
A Cordoba előző nemzedékébe szerelt, hasonló teljesítményű motorral összehasonlítva nagy előrelépést tapasztalhatunk. Az előd négyhengeres, 60 lóerős, 1,4 literes erőforrásával szemben az 1,2-es 4 lóerővel többre képes annak ellenére, hogy a lökettérfogata 193 köbcentiméterrel kevesebb. Ez azonban még mindig nem minden: ez a motor könnyebb (alumíniumból készül), kisebb és takarékosabb. Átlagfogyasztása 11 százalékkal alacsonyabb, és a gyár szerint akár 1,2 literrel kevesebbet fogyaszt városi forgalomban. Nekünk városban 7,5 liter jött ki, a kemény hidegek idején.
Ha menni kell, a motorocska örömmel veszi fel a fordulatszámot, de ha megterheltük, alaposan meg kell gondolnunk az előzéseket, főleg dombra fölfelé.
A négyajtós limuzin kivitel elődjéhez képest nagyobb lett, de kompakt arányait mégis kiemeli a megemelt övvonal, az éket idéző körvonal és széles nyomtáv. Az új Cordoba 117 milliméterrel hoszszabb, 58-cal szélesebb és 17-tel magasabb elődjénél, ami egyértelműen növeli az utastér méreteit és az utasok belső mozgásterét. A tengelytáv szintén megnőtt: 17 milliméterrel.
Ha már az összehasonlításnál tartunk, a csomagtér térfogata az elődhöz képest 30 literrel - 485 literre - nőtt annak ellenére, hogy már alapfelszereltségben is teljes értékű pótkereket kapott az új Cordoba. A csomagtérbe szerelt gyűrűk a szállított csomagok rögzítését teszik biztonságossá.
A Cordoba remek kis autó lett, ami megfelelően jóindulatú ahhoz, hogy ne kelljen külön hozzászokni, karosszériája pedig van annyira egyedi, hogy ne vesszen bele az utca forgatagába. (DK)


