Új akciókban a Boeing
Két nagy projekt is indul hamarosan a világ legnagyobb repülőgépgyártójánál. A Boeing egyik alközpontjában, az everettiben (Washington állam) bejelentették, hogy a korábbi terveknek megfelelően mégis megépítik a 777-200LR típusú járművet, amellyel rekordtávolság, 17 ezer kilométer tehető meg leszállás nélkül. A társaság a 2001. szeptemberi merényletek után leállította az előkészületeket, ám elemzései nyomán most úgy döntött: a jövő év októberében már a gyártást is megkezdi. A gépet a Szingapúr-New York, a Dallas-Hongkong vagy a Chicago-Sydney útvonalon is szolgálatba állíthatják a légitársaságok. Eddig a Pakistan International Airlines és a tajvani EVA légitársaság rendelt öt ilyen járművet.
Klaus Brauer projektigazgató a közelmúltban Seattle-ben lapunknak kifejtette: részlegében külön csoport foglalkozik a 777-es modell nagy hatótávolságú változatának tökéletesítésével, mivel úgy gondolják, hogy a légitársaságok középtávon, a mostani válságból kilábalva bizonyosan érdeklődnek a hatékony üzemanyag-felhasználású modell iránt. "Mivel nem kell leszállnia a járműnek, jóval olcsóbb lesz az üzemeltetés, és így ezt a marketingben is érvényesíteni lehet" - fűzte hozzá, amikor bemutatta a 777-es egyik próbadarabjának belsejét. Taso Chrisafis regionális marketingigazgató szerint mind rövidebbek a Boeingnél a fejlesztési szakaszok, a légitársaságok pedig mostanában hajlamosabbak a gyakoribb váltásra az egyes modellek között, hiszen a költséghatékonyság az első három szempont közé került. A cégnél egyébként a fejlesztésekre költött összeg folyamatosan nő, ma a bevétel 10 százalékát teszi ki.
A másik nagy akciót Oroszországban hajtja végre a Boeing. Egy konzorcium tagjaként elnyerte az orosz kormány 120 millió dolláros támogatását, hogy megépítse a regionális repülőgépek új családját, lecserélve ezzel az oroszországi helyközi közlekedésben hagyományosan uralkodó repülőgéptípust, a TU-134-est.
A Kommerszant szerint a Roszaviakozmosz orosz űr- és repülési ügynökség a Russian Regional Jet (RRJ) vegyesvállalatnak ítélte a 120 millió dolláros támogatást. A konzorciumban a Boeing az orosz repülőgépgyártó Szuhojjal működik együtt az új generációs gépek kifejlesztésében. Az RRJ-nek 60, 75 és 95 férőhelyes gépekre vannak tervei. Szakértők szerint a döntés nagy áttörés a korábban főként katonai gépeket gyártó Szuhojnak, amely régóta igyekszik a polgári repülésben biztosítani jövőjét.