BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Végre átadták a Budapest Sportarénát

Egy új, minőségében korszerű és biztonságos sport- és rendezvénycsarnokkal gazdagodott az ország - jelentette be Jánosi György a komplexum tegnapi ünnepélyes átadásán. A gyermek-, ifjúsági és sportminiszter hangsúlyozta: komoly tehertételt jelentett a Bouygues francia kivitelezőnek, hogy a szerződés módosítása miatt vállalnia kellett a több száz millió forintos többletberuházást, ami viszont az átadást is késleltette.

A Budapest Sportarénát az eredeti szerződés szerint december 15-én kellett volna átadnia a Bouygues-nek. A cég azonban nem tudta befejezni a beruházást a határidőre, sőt nem tudta tartani a február 24-ére tervezett újabb átadási határidőt sem. Emiatt a kivitelező - a január elején módosított BS-szerződésben foglaltaknak megfelelően - kötbért köteles fizetni. Szilvásy György, a GYISM közigazgatási államtitkára lapunknak elmondta: egyelőre még nem lehet tudni a kötbér végleges összegét. Kérdéses ugyanis a napi 20-21 millió forintos büntetés érvényesítési módja. Azok a napok ugyanis, amelyeken csak kisebb műszaki átalakításokat végeztek, kivételt élveznek a szerződés egyik passzusa szerint. Várhatóan 100 millió forintos nagyságrendű összeget kell majd a Bouygues-nek fizetni. A díj tovább nőhet, mert igencsak kérdéses, hogy a végső, azaz a március 15-i határidőre megtörténik-e a szintre emelt tér teljes környezeti rendezése.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.