A BA Rt. segítségére számítanak
A kormány Balatonnal kapcsolatos határozatában 2004. áprilisig adott időt ahhoz, hogy az érintett tárcák megnyugtatóan rendezzék a sármelléki Balaton West Airport sorsát. Ennek - turisztikai szakemberek szerint - járható útja az lenne, ha a Budapest Airport Rt. (BA Rt.) venné át a légikikötő üzemeltetését és teremtené meg a szükséges fejlesztések forrását is. A megoldás módjában hasonlóképpen vélekedik a kormány is.
Évek óta húzódik a sármelléki Balaton West Airport fejlesztési elképzeléseinek megvalósítása, mivel a tulajdonosoknak - 38-38 százalékban a zalavári és sármelléki önkormányzat, 24 százalékban a Danubius Hotels Rt. - nincs pénzük a legszükségesebb beruházásokra sem, amelynek összege legkevesebb 800 millió forint körüli. A forgalom növekedése azonban megkívánná mind a műszaki-technikai fejlesztést, mind pedig az utasok fogadásához szükséges feltételek javítását. Egy kormányzati elképzelés szerint a megoldás az lenne, ha a Budapest Airport venné át az üzemeltetést a Balaton West Airporton, s biztosítaná a fejlesztéshez szükséges forrásokat is.
Egy közelmúltban elkészült elemzés szerint ahhoz, hogy a sármelléki légibázis alkalmas legyen a mainál nagyobb forgalom bonyolítására és az európai színvonalú vendégfogadásra 2004-ig maximum 3 milliárd forint befektetésére lenne szükség. Felújításra szorul - egyebek mellett - a navigációs és fénytechnikai rendszer, hogy éjszaka és rossz látási viszonyok között is lehessen gépeket fogadni, szükség van a gurulóút és a forgalmi előtér kiszélesítésére, új utasterminál építésére, a földi szolgáltatások fejlesztésére, bővítésére.
A Balaton West Airport üzemeltetése nem kizárt, ám mindenképpen szükséges egy piacelemzés, annak felmérése, hogy a következő években milyen forgalombővülés várható - vélekedik Hárskuti János, a Budapest Airport vezérigazgatója. Ráadásul azért is át kell gondolni ezt az elképzelést, hiszen a sármelléki üzemeltetés azonnali, jelentős összegű ráfordítást jelentene, illetve néhány évig a keletkező veszteséget is a BA Rt.-nek kellene finanszírozni. Ugyanakkor a társaság, illetve a tulajdonos ÁPV Rt. a következő évekre jelentős beruházásokat tervez Ferihegyen, aminek szintén jelentős anyagi vonzata van, így szükséges a két terv összehangolása.
A GKM turizmussal foglalkozó helyettes államtitkára, Székely György úgy látja, Sármellék számára - a turisztikai szempontokat szem előtt tartva - egy lehetőség kínálkozik, hogy a BA Rt. vegye át az üzemeltetést. Ez a modell egyébként Svédországban jól működik. A számítások azt mutatják, hogy a Balaton West Airportra érkező vendégek költése által tavaly összesen mintegy 1,5 milliárd forint bevétele volt a központi költségvetésnek, s ez az idén 2 milliárd körül várható. (LI)


