Kapuzárás lehet Kapuváron
Az év első hét hónapját egymilliárd forintot megközelítő veszteséggel zárta a Pick-csoporthoz tartozó győri Ringa Rt., amely tavaly még csaknem 170 millió forint adózás utáni eredményt könyvelhetett el. Kovács László, a többségi tulajdonos Pick Rt. vezérigazgatója a Világgazdaságnak elmondta: a tulajdonosok és a menedzsment az elmúlt napokban több menetben tárgyaltak a veszteségek okainak megszüntetéséről, illetve a Ringa termelésének 80-85 százalékát kitevő kapuvári gyárának sorsáról.
A vezérigazgató elmondta, hogy a Pick-csoporton belül régebb óta napirenden volt a termékszerkezet átalakítása és az uniós elvárásoknak jobban megfelelő termelési és szervezeti átcsoportosítások végrehajtása. Ez most, legalábbis a Ringa esetében, felgyorsult azzal, hogy az önállóan gazdálkodó cég veszteségbe fordult. A gondokat - amint azt a cég közgyűlése megállapította - döntően a hazai sertéspiaci nehézségek okozták, de nem volt zökkenőmentes a kivitel sem.
A közgyűlésen felszólították az igazgatóságot, hogy dolgozzon ki javaslatokat a veszteségek csökkentésére. Kovács László szerint a helyzet annyira komoly, hogy a kapuvári Ringa-gyár további sorsának alakulására több variációt kell kidolgozni. Ezek között felmerült a cég piaci lehetőségeinek újbóli vizsgálata, az esetleges profilváltás, illetve -tisztítás, de végső esetben az üzem bezárása és eladása is szóba kerülhet. Kapuváron jelenleg mintegy 700 alkalmazott dolgozik.
A vezérigazgató azt is elmondta, hogy a Pick-csoport egészének féléves gazdálkodásában is megmutatkozik a Ringa árbevétel-kiesése, ennek következménye, hogy az exportértékesítés és a belföldi bevételek is csupán az eredetileg is tervezett körül alakultak, 28 milliárd forintot értek el.
Az élelmiszer-ipari csoport jövőjét firtató kérdésre válaszolva Kovács László elmondta: nem titok, hogy az utóbbi időben szóba került a Pick-csoport eladása. Több érdeklődőt tartanak számon, arra azonban nem hatalmazták fel a tulajdonosok, hogy akár csak megerősítse, hogy kik ezek, s köztük van-e orosz befektető. (FI)


