Pont került az egy évvel ezelőtt kezdődött és kimerítő tárgyalási folyamat végére: tegnap az Air France és a KLM bejelentette, hogy a jóval nagyobb tőkeerejű francia légitársaság magába olvasztja a holland vállalatot, meghagyva az amszterdami légikikötő európai elosztóközpont jellegét. Air France-KLM néven egy új holdingot hoznak létre, ebben 81 százalék lesz a francia és 19 a holland tulajdon, az új cég működteti az önálló vállalatként megmaradó Air France-t, illetve a KLM-et. A forgalmat tekintve Európa második és negyedik légitársasága között jött létre az egyezség, amely ily módon első helyre emeli az új vállalatot a kontinensen.

A végső megállapodás szerint az Air France 11 saját részvényt és 10 Air France letéti igazolást (warrant) kínál minden 10 KLM-részvényért. Három warrant - másfél év múlva - jogot biztosít két Air France-részvény megvételére 20 eurós áron. Az üzlet a KLM-et 784 millió euróra értékelte, ami 40 százalék prémiumot jelent a szeptember 29-i záróárhoz képest. A KLM jelenlegi részvényesei az új társaság 19 százalékát birtokolják majd, míg a francia állam 54 százalékos tulajdonrésze 44-re csökken; az Air France részvényeseinek tulajdoni aránya továbbra is 37 százalék marad. A holding birtokba veszi a KLM 51 és az Air France 51 százalékos tulajdonrészét, és saját részvényét bevezeti a párizsi, amszterdami és New York-i tőzsdére. A KLM jelenlegi piaci tőkeértékét 500 millió, az Air France-ét pedig 3,15 milliárd euróra becsüli. "Meggyőződésünk, hogy az ágazatban nagy szükség van az egyesülésekre. Az első európai légiközlekedési csoport létrejötte mérföldkő a repülésben" - hangsúlyozta Jean-Cyril Spinetta, az Air France elnöke. A vezető szerint évente 600 millió eurós haszon származik a fúzióból, és azt ígérte, hogy nem lesz elbocsátás. Megerősítette ezt Leo van Wijk, a KLM vezérigazgatója is, aki szerint csak a most vázolt módon lehetett elérni a társaságban felhalmozódott tapasztalat továbbélését. Az Air France-KLM egyesüléshez csatlakozni kíván az olasz Alitalia is: a tárgyalások hamarosan megkezdődnek. Az olasz vállalat esetében még nem lehet beolvadásról beszélni, és egyelőre sem a francia, sem a holland vezetők nem így tartják számon az Alitaliát.

Az egyesülés révén a KLM is a SkyTeam szövetség tagjává válik - ennek vezetője az Air France és a Delta Air Lines; és a kapcsolódás valószínűleg érinteni fogja a KLM amerikai partnereit, a Northwestet és a Continentalt is. Így a SkyTeam nagyobbá válhat, mint a British Airways és az American Airlines által vezetett Oneworld, s csökken a különbség a SkyTeam és a jelenlegi éllovas, a Lufthansa, valamint a United Airlines által vezetett Star Alliance között is. A KLM SkyTeam-tagsága rendkívül fontos fejlemény a privatizációra készülő Malév számára is, ugyanis a magyar nemzeti légitársaságnak éppen a holland céggel van érvényes stratégiai szerződése. Nem kizárt, hogy a vagyonkezelő a SkyTeammel való tárgyalást részesíti előnyben. Résztulajdon vásárlásáról azonban egyelőre nem lehet szó, noha amennyiben ehhez a csoporthoz csatlakozik a Malév, akkor az elővásárlás joga a SkyTeam-tagokat illeti.