BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fürdő épül Nyíregyházán

A turistaforgalmat akarja növelni a nyíregyházi önkormányzat a tervezett 1,7 milliárd forintos fedett fürdő megépítésével - mondta Giba Tamás alpolgármester. A beruházás megvalósításához a helyhatóság 800 millió forint támogatást kapott a Széchenyi-terv turizmusfejlesztési programjából, míg a fennmaradó hányadot saját erőből, illetve hitelből teremtik elő. Utóbbi mértékével kapcsolatban Giba Tamás még nem tudott információt adni. Számítások szerint a fedett fürdő várhatóan évi 300 ezer vendéget fogad majd, mivel a városi strand - amely közvetlenül kapcsolódik majd a fürdőhöz - már kialakult vendégkörére lehet építeni. Emellett a határon túlról számítanak a környéket kedvelő lengyel, szlovák és román vendégekre is.

A tervek szerint az ősszel megkezdődik a beruházás előkészítése, s jövő tavasszal indulnak a kivitelezési munkák. Az átadásra várhatóan 2005 májusában kerül sor. Az önkormányzat szándékai szerint a jelenleg a városi strandot üzemeltető Sóstó Gyógyfürdő Rt. üzemelteti majd az új egységet is.

A fürdőberuházás beindulásával várhatóan megélénkül a környéken a szálláshely-fejlesztési kedv is. Ennek jelét - mutatott rá az alpolgármester - már most lehet látni, sok vállalkozó érdeklődik ilyen jellegű beruházás iránt. Az önkormányzatnál arra számítanak, hogy ha az első években nem is lesz nyereséges a fürdő, az idén áprilisban bevezetett idegenforgalmi adó miatt a város bevételei is növekednek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.