Bár rendszeresen jártam kiállításokra, 1991-ben szembesültem először azzal a ténnyel, hogy kiemelkedő jelentőségű magyar műtárgyak nemcsak nézegethetők, hanem meg is vásárolhatók. A Bankár Kft. új irodájában üresen álltak a magas, fehér falak, amelyekről nagyon hiányoztak a képek. Így kezdődött, az akkor vásárolt festményekből négy ma is a gyűjteményem részét képezi.

Ezt követően elmentem életem első aukciójára, ahol kikiáltási áron, 300 ezer forintért hozzájuthattam egy Paál László-festményhez - akkoriban még rendkívül kedvező áron lehetett komoly műtárgyakat vásárolni. Az említett Paál László-kép most látható az Andrássy úton nemrég megnyílt Kogart-házban, amely otthont ad a Kovács Gábor Művészeti Alapítványnak (innen ered a név: Kovács Gábor Art Foundation - azaz Kogart) és a nyitó kiállításoknak.

Körülbelül 1996 óta igyekszem tudatosan építeni a gyűjteményt, amelynek mára kialakult a gerince: 1707-ben, Mányoki Ádámmal indul, érdemben az 1930-as években lezárul. A nyitó tárlaton ebből kisebb keresztmetszet látható, hiszen a teljes anyag körülbelül 300 képből áll. Ez már elmegy 2000-ig, ám a XX. század második fele ezen művek alapján még nem tekinthető gyűjteménynek.

A számomra legkedvesebb darab kortárs alkotó, Péreli Zsuzsa Aequilibrium című gobelinje. Péreli Zsuzsának volt egy nagy életmű-kiállítása a franciaországi Obusson híres gobelinmúzeumában. Ott láttam meg ezt a gyönyörű képet, amelyet Péreli Zsuzsa kifejezetten arra az életmű-kiállításra készített, s amelyet a múzeum meg is akart venni. Én meg kérlelni kezdtem Péreli Zsuzsát, hogy inkább adja el nekem. Bármikor kölcsönadom kiállításokra, csak maradjon Magyarországon ez a gobelin! Így jutottam hozzá ehhez a gyönyörű képhez, amely azóta alig volt nálam, mert szinte folyamatosan különböző kiállításokon szerepelt. Most megtalálta a helyét itt, a Kogart-házban.

Ez a kép rádöbbentett arra, hogy másképp kell gondolkodnom. Korábban két lábon járó bankár voltam, akinek fontos volt a biztos talaj a lába alatt, az egyensúly, a stabilitás. Amikor megláttam ezt a képet, akkor kezdtem azon töprengeni, hogy lehet egyensúlyozni, lehet lebegni és szárnyalni ég és föld között, összekötve a földi létet mindazzal, ami megemelt, légies. Amint az angyal a középső, aranyozott mezőben egy piros és egy kék fonallal összeköti a földi valóságot és a kék égboltot, a kézzelfoghatót és a megfoghatatlant, az éterit.

Ez a kép indította el bennem azt a gondolatot, hogy léteznek más prioritások is. Ennek kapcsán jöttem rá, hogy ha az ember itt él és dolgozik, vagyonosodik, akkor ezzel kötelezettségei is keletkeznek. Arra a következtetésre jutottam, hogy létrehozok egy alapítványt, amely a XXI. századi művészetet mutatja majd be. Ehhez Péreli Zsuzsa képe volt az inspiráló műtárgy.

Ez a gobelin először is olyan mű, amelyben sokáig lehet gyönyörködni. Aztán mindenki elgondolkozhat azon, mit ér az élete, mi a hitvallása, a feladata. Ráadásul ez volt az a műalkotás, amely ráébresztett arra, hogy a kortárs művekben is vannak klasszikus értékek, csak meg kell találni és föl kell karolni őket.

Szeretném az alapítványban azokat a műtárgyakat megtalálni, amelyekre nyugodt lelkiismerettel mondhatom azt, hogy örök érvényűek. Sokan segítenek ebben, az alapítványi kuratórium egyik tagja például Hegyi Lóránd, aki nemzetközi tekintélyű művészettörténész, a saint-étienne-i jelentős kortárs művészeti múzeum igazgatója. De leginkább arra a belső hangra igyekszem figyelni, amely azt mondja: igen, ez az, ami mellett nem lehet elmenni.

Ugyanilyen belső hangra figyeltem, amikor a legutóbbi 12 évben összehoztam a gyűjteményt, igaz, közben rengeteget olvastam, tanultam. Nem azt keresem, ami divatos vagy ami valamilyen világtendenciába beilleszthető, hanem azt, ami megérint - ahogy ez az angyal megszólított. Az Aequilibrium vezet át a gyűjteményemben a XX. századból a XXI. századba, s köti össze a földi létemet egy merőben más értékrenddel.