BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kis rádiók népszerűsége nő

Egyre többféle rádiót hallgatnak a fiatalok. Az év első negyedében a kisebb, regionális adók növelték legjobban részesedésüket a rádiópiacon. A Szonda Ipsos által az egyéb rádió kategóriába sorolt: a Danubiuson, Slágeren, Juventuson és a Kossuthon kívüli adókat a hirdetők számára fontos, 18-49 éves korosztály körében 2,5 százalékkal többen választották, mint az előző negyedévben, rajtuk kívül a közszolgálati rádiók népszerűsége növekedett.

Pedig közben mindkét nagy országos rádió, a Sláger és Danubius is jelentős reklámkampányt indított áprilisban. Igaz, ezek hatása várhatóan csak később lesz érezhető a hallgatótábor változásában. Mindenesetre a tendencia már most is jól kivehető: a két adó azonos célcsoportokat választott magának, miközben úgy tűnik, a Sláger kezdi elveszíteni idősebb hallgatóit.

Tény: 2004 első negyedévében nem történt országosan nagy változás a rádióhallgatottságban az előző negyedévhez képest a 18-49 évesek körében. A közszolgálati adókat minimális növekedés jellemezte, míg a kereskedelmi adók adásába valamivel kevesebben kapcsolódtak be, mint a tavalyi év utolsó három hónapjában. A Danubius Rádió továbbra is piacvezető, a Danubius és a Sláger Rádió heti elérése közötti különbség 2,2 százalék, a Danubius Rádió adásába 55,4 százalék, míg a Sláger Rádió adásába 53,2 százalék kapcsolódik be.

A budapesti piacon kevesebben rádióznak, mint az előző negyedévben.

Érdekes, hogy az összes fővárosi adó hallgatottsága csökkent kisebb-nagyobb mértékben az előző hónaphoz képest. A fiataloknak szóló adók közül csak a Rádió 1 és a RadioCafé hallgatótábora maradt közel változatlan. A Rádió 1 20,2, RadioCafé 5,6 százalékos hallgatótábort tudhat magáénak a budapesti 15-29 évesek között.

A fővárosi rádiós piacon létrejött rétegződés szerint a nem zenei adók is külön célcsoportokra pozicionálják adásukat. Közülük az InfoRádió elérése a legmagasabb, 12,3 százalékos a 25-55 éves, legmagasabb, ún. AB státusúak között, bár némi csökkenés megfigyelhető az előző negyedévhez képest. A Klub Rádió biztosan tartja a 10 százalék körüli elérést.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.