BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Közel ötmilliárdot kaphat az MTV

A korábban a parlament által a közszolgálati médiumok strukturális átalakítására elkülönített tízmilliárd forint kétharmadának szétosztására tett javaslatot az Országgyűlés költségvetési bizottságának ez ügyben illetékes albizottsága keddi ülésén. A kormánytöbbség által jóváhagyott határozattervezet szerint a Magyar Televízió 4,8 milliárd, a Duna Televízió 800 millió, a Magyar Rádió pedig 1,2 milliárd forintot kapna a keretből. Kovács Tibor (MSZP), az albizottság elnöke elmondta, a fennmaradó 3,2 milliárd forint felosztására 2004 második felében tennének javaslatot. (MTI)



A Media Markté a legismertebb szlogen

A Media Markt szlogenje: az Ich bin doch nicht blöd, azaz a Mert hülye azért nem vagyok a legismertebb, és egyben legerősebb reklámszlogen Németországban. A Dialego felmérése szerint - melyet ezer 14 éven felüli német lakost interjúvoltak meg márciusban és áprilisban - a megkérdezettek 44 százaléka azonosította a reklámot a vállalkozással. A második helyre az IKEA, harmadikra pedig a Toyota szlogenje került. A Media Markt 2003-ban bruttó 164 millió eurós reklámbüdzsével gazdálkodott, az IKEA 58 millió eurót fordított kampányaira. (VG)



Superbrand lett a Danubius Rádió

Rádióval bővült a magyarországi Superbrands program, miután a Danubius Rádió is elnyerte a titulust. A londoni központú nemzetközi szakértői bizottság az idén februárban indította el Magyarországon a Superbrands programot. A szervezet felállított egy elismert szakértőkből álló zsűrit, amely a marketing- és kommunikációs szakma tizenhárom elismert vállalati és ügynökségi vezetőjéből áll. Ezt a címet eddig a Lakáskultúra magazin és az HBO mozicsatorna kommunikálta, a teljes listát novemberben, a gálán hozzák nyilvánosságra. (Kreatív)



Sting-szuperkoncert a T-Mobile-napon

Nagyszabású ünnepséggel, érdekes látványelemekkel és meglepetésekkel zárja márkaváltását a Westel. A május elején kezdődött és alig több mint egy hónapig tartó arculatváltást követően országszerte megújulnak a T-Mobile üzletei, hirdetései, kiadványai és szolgáltatásnevei. Június 5-én, szombaton a T-Mobile-napon Sting koncertje zárja a név- és arculatváltást. Sting Spanyolországból érkezik a Budapestre a T-Mobile-napra, és a turné egyedülálló, egyetlen ingyenes koncertjét adja a magyar közönségnek. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.