Dugóhúzó

Paradoxon: a világ legtöbbre hivatott fehérszőlőfajtáinak egyikét Magyarországon alig termesztik, és nem nagyon készülnek belőle színvonalas borok. Nálunk az olaszrizling lett divatos az elmúlt évtizedekben, bukott meg az utóbbi években, s kezd emelkedni egy-két megszállottnak köszönhetően ma, a rajnai ellenben nem dicsekedhet komolyabb honi hagyományokkal. A két fajta egyébként a szakirodalom szerint még csak nem is rokon, s legjobb példányaikat kóstolva valóban meggyőződhetünk: nincs helye összevetésüknek.

Ezért amikor úgy döntöttünk, mérlegre teszünk néhány immár itthon is hozzáférhető rajnait (a fejlemény a Monarchia Kft. egyre bővülő importportfóliójának köszönhető; jóvoltukból teszteltük a Kartauserhof, Schmelz és a Paulinshof borait, a többi germánt a helyszínen vásároltuk), olaszokat végül nem tettünk a sorba. (Őket majd máskor vizsgáljuk meg.) Úgy gondoltuk, a lényeg, hogy jó savú és izmos vetélytársakra akadjunk. Igyekezetünket csak részben koronázta siker. A magyarok ugyanis "vakon" sem titkolták identitásukat, a többi azon múlott, ki milyen elvárásokkal, ízléssel közelít. Egyikünknél ezek után az első három helyet hazaiak foglalták el, mások a mezőny utolsó felébe-harmadába sorolták őket. Csapatunk tagjainak listái még soha nem voltak ennyire eltérőek. Akadt bor, amely egyikünknél első, a másiknál nyolcadik lett.

A tízes sort végigízlelgetve megállapítottuk: nem véletlenül növekszik rohamosan a rizlingek nemzetközi presztízse. E sorok írójának meggyőződése még inkább megszilárdult: nem sok helyen és nem sok fajtából készítenek jobb száraz fehéreket, mint Rheingauban, a Mosel-Saar-Ruwer dreieckében, vagy Wachauban. Esetleg Bourgogne-ban és Tokaj-Hegyalján, chardonnay-ból és furmintból. A minták átlagos minőségének érzékeltetésére legyen elég annyi: egyikünk az általa történetesen az utolsó helyre rangsorolt borról azt írta, "kimondottan jólesik inni".

Hogy miket mondtunk a legjobbakról? A Querbach No. 1. Oestrich Lenchenjéről ezt: "Hát ez meghökkentő! Kicsit füstös, nagyon izgalmas, komplex, gyümölcsös, vastag, elegáns és harmonikus." Vagy: "Olyan zölddiós, hogy csak na!" Remekül szerepelt a Kartauserhof Steinriegel Federspielje 2003-ból. (Wachauban a Federspiel a középkategóriát takarja - a legjobbak esetében tíz euró környéki árakon -, míg a csúcsszárazak Smaragd címen futnak.) "Fűszeres, borsos illatok, gyönyörű ízek, tökéletes harmónia, talán picit rövidebb a kelleténél." Lássuk a Paulinshof auslese trockenjét (késői szüret, szárazra hangolva): "Mézes és fűszeres, sűrű, szenzációs citrusok és barackok az ízében, enyhe szénsavas csípősség, mégis vastag." Egyikünk költői magaslatokra hágott ízlelgetésekor: "Kesernye és frissesség, őszi pára a folyó felett, csók on the water." Következzék Schmelz Smaragdja: "Mézes, enyhén cukorkás, egyben pörköltes, vegetális, borsos illat. Mindez ízében is folytatódik, egyenes, tiszta bor, jó alkohol, szilárd gerinc, tartás, súly és elegancia."

A magyarok sem vallottak szégyent. Különösen Bussay László 2002-es szürkéje és Fekete Béla ugyanabból az esztendőből származó hárslevelűje csillogott. (Kettejüket ketten is tökéletesen öszszekevertük.) Bussay bora "hihetetlenül vulkanikusnak, tűzkövesnek és erősnek bizonyult", bár némelyikünk szerint nélkülözte a "tökéletes tisztaságot". Igaz, ő ilyet is állított: "Nemigen tagadhatná le, hogy Fekete Béla munkája." Az idős somlói mester hárslevelűje ezek után az alábbi elismerésben részesült: "Ennek most nagyon vastag és tartalmas illata van. Fűszeres és szép, jó, igen jó bor."