Szelektív gyűjtés piaci pénzből

A lakossági fogyasztás növekedésével, a háztartások méretének csökkenésével s a vásárlói szokások átalakulása miatt Európa-szerte egyre nagyobb gond a csomagolási hulladékok kezelése, amelyre a tagállamok a gyártói felelősség elvének alkalmazásában keresik a megoldást. A tagországokban a csomagolt termékeket kibocsátó vállalatoknak folyamatosan emelkedő hasznosítási kötelezettséget határoznak meg, míg az érintettek az úgynevezett koordináló szervezeti modellt dolgozták ki ráfordításaik leghatékonyabb felhasználása érdekében. Ennek részeként a hasznosításra kötelezett vállalatok az elmúlt években sorra olyan nemzeti koordináló szervezeteket alakítottak, amelyek a csomagoláskibocsátóktól átvállalják hulladékhasznosítási kötelezettségük teljesítését, a finanszírozásért cserébe ténylegesen megszervezve a csomagolási hulladékok előírt arányú újrafeldolgozását. A rendszer védjegyeként vezették be a Zöld Pont védjegyet, majd Pro Europe néven egy ernyőszervezetet alakítottak meg, amely európai szinten hangolja össze a nemzeti koordináló szervezetek tevékenységét, illetve a Zöld Pont használatát.

A rendszer sikerét mutatja, hogy mára 22 európai állam

- néhány hete Málta és Bulgária - csatlakozott a Pro Europe-hoz, s az európai uniós tagállamok közül egyedül Dániában és Hollandiában alkalmaznak lényegesen eltérő megoldást a csomagolási hulladékok kezelésére. A Pro Europe három év után először szeptember végén, Berlinben rendezett nemzetközi konferenciát az elmúlt években elért eredmények összegzésére. A több száz csomagolási és hulladékgazdálkodási szakembert felvonultató rendezvényen a Pro Europe szakemberei arról számoltak be, hogy tagjaihoz tavaly év végéig összesen 100 ezer csomagoláskibocsátó vállalkozás csatlakozott, s a nemzeti koordináló szervezetek 2003-ban összesen 12,4 millió tonna - ezen belül 1 millió tonna műanyag - csomagolási hulladék begyűjtéséről és hasznosításáról gondoskodtak.

A kötelezett cégek befizetéseit a szelektív hulladékgyűjtés és a hulladékhasznosítás támogatására fordítva, a nemzeti koordináló szervezeteknek kulcsszerepe van abban, hogy egyes nyugat-európai országokban - például Németországban és Belgiumban - a hulladékká váló csomagolásoknak ma már 70-80 százalékát hasznosítják, miközben a lerakókba kerülő hulladék mennyisége ezzel fordítottan arányosan csökkent. Kisebb-nagyobb változtatásokkal az új tagállamok is ugyanezt a modellt követik, ám a tízek többségénél a szelektív hulladékgyűjtés infrastruktúrájának és finanszírozásának kiépítésében is komoly lemaradás van. Nem véletlen, hogy a közösség 2001-ben életbe lépett csomagolási direktívájának teljesítése alól 2005-ig - Görögország, Portugália és Írország társaságában - valamennyien mentességet kaptak.

Jóval ellentmondásosabb a helyzet a megelőzés területén, ugyanis a tagállamok egy részében a szelektív hulladékgyűjtés mellett különböző visszaváltó rendszereket is bevezettek, elsősorban az italcsomagolások mennyiségének csökkentése érdekében. Brüsszel részéről a legfontosabb feltétel, hogy a kereskedelem és a piaci verseny szabadsága ne sérüljön, s emiatt folyik a vita a legnagyobb visszhangot kiváltó németországi szabályozás körül is. A német betétdíjas rendszerrel szemben Brüsszel tavaly ősszel indított jogi eljárást, s Veronica Manfredi, az Európai Bizottság szakértőjének tájékoztatása szerint a testületnél ezekben a hetekben is folyik az augusztus végén beérkezett részletes német kormányálláspont kiértékelése.

Más szempontból közelítik meg a megelőzést a hulladékhasznosítás finanszírozásában érintett ágazatok, amelynek képviselői a berlini konferencián elsősorban az egyszerűen újrafeldolgozható anyagok használatára, valamint a csomagolásokhoz felhasznált anyagok mennyiségének csökkentésére, azaz a könnyebb csomagolások gyártására helyezték a hangsúlyt. A környezetvédelmi és gazdasági érdekek ebben az esetben - többek között az anyagköltségeket, az energiafelhasználást figyelembe véve - szerencsésen egybeesnek. Ennek is köszönhető, hogy a csomagolási hulladék mennyiségének növekedése néhány évvel ezelőtt a gazdasági növekedés szintje alá esett, az utóbbi két évben pedig - legalábbis tömegét tekintve - csökkenni kezdett az egy főre jutó háztartási hulladék mennyisége.