Termékdíj: késnek a kérelmek
Nagy rohamra számíthatnak a környezetvédelmi felügyelőségek a következő hetekben, amennyiben a kereskedelmi vállalkozások többsége úgy dönt, hogy megpróbál mentességet szerezni az italcsomagolások után kivetett termékdíj rájuk eső tétele alól. A kereskedőknek a termékdíj "k" tételét kell megfizetni, ám amennyiben a jogszabályokban meghatározottnál magasabb arányban hozzák forgalomba italtermékeiket visszaváltható csomagolásban, mentességet kaphatnak a díj alól. A cégnek a mentességi kérelmeket március 1-jéig kell benyújtani a környezetvédelmi felügyelőségeknek, csakhogy a vállalkozások többsége előtt egyelőre nem világos, hogy jogosult-e a mentességre. A beadványokat öszszegző főfelügyelőségen legalábbis még egyetlen kérelmet sem iktattak, noha a termékdíj fizetése sok ezer vállalkozást érint. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) adatai szerint Magyarországon mintegy ötezer élelmiszerbolt működik, igaz, az ötven négyzetméternél kisebb városi, valamint a száz négyzetméternél kisebb falusi üzleteket, továbbá a meghatározottnál kisebb árumennyiséget értékesítő boltokat nem érinti a termékdíj.
A mentességi feltételeket tartalmazó kormányrendelet késve jelent meg, így a cégek jelentős hányada még azzal sincs tisztában, milyen kötelezettségeknek kell megfelelnie. Emellett még a szabályozást nyomon követőknél is javában folynak a felmérések: érdemes-e mentességet kérniük a termékdíj alól - fejtette ki kérdésünkre Vámos György. Az OKSZ főtitkára szerint a legnagyobb kockázat az, hogy nem lehet előre garantálni: a vevők az elvárt arányban - például a söröknél legalább 65 százalékban - újratölthető csomagolásban vásárolják a szabályozás alá eső terméktípusokat.
Piaci szakértők szerint akkor, ha egy cég kizárólag nem visszaváltható csomagolású termékeket értékesít, a "k" díj a dobozos söröknél 19-20 forint, a szénsavas üdítőknél és az ásványvizeknél 1,5-2,5 forint, illetve 25-30 fillér áremelkedést okozhat az idén.
Egyelőre a beszállítóinkkal egyeztetünk arról, hogy tarthatók-e a visszaváltható italcsomagolásokra vonatkozó elvárások, azaz jogosultak lehetünk-e a termékdíj fizetése alóli mentességre - közölte Danks Emese, a Tesco-Global Áruházak Rt. kommunikációs igazgatója. A napokban dönt az Auchan Magyarország Kft. vezetése is arról, hogy kérelmezzen-e mentességet. A CBA esetében annyiban bonyolultabb a helyzet, hogy a kereskedelmi lánchoz tartozó egyes üzleteknek maguknak kell felmérni, érinti-e őket a termékdíj-fizetési kötelezettség, illetve érdemes-e mentességet kérniük.
A kereskedők többsége azzal sincs tisztában, hogy a műanyag szatyrok után kivetett - 3-25 forintos - darab alapú termékdíj alól mentességet tud-e szerezni. A megkérdezettek többsége olyan adalékanyagok felhasználására próbálja rávenni beszállítóit, amelyek felgyorsítják a műanyag szatyrok lebomlását, hogy erre hivatkozva kérelmezhessék a termékdíj fizetése alóli mentességet. Azonban addig is a kereskedők többsége visszafogja megrendeléseit, ami elsősorban a gyártó cégeket sújtja. Az elmúlt egy-két hónapban 40-50 százalékkal esett vissza a forgalmunk, mert a megrendelők többsége előtt sem világos, hogy milyen mértékű mentességet tudnak szerezni - fogalmazott Garai Zoltán, a Material-Plastik Kft. ügyvezető igazgatója.


