BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Wienerberger: csúcsbevétel

A tervezett tíz százalékot meszsze felülmúló ütemben, 38 százalékkal nőtt a Wienerberger AG üzemi eredménye, s elérte a 257 millió eurót tavaly. Az osztrákok azonban mégsem lehettek maradéktalanul elégedettek, egyik kulcsfontosságú piacukon, Kelet-Közép-Európában markáns visszaesés volt az év utolsó negyedében. Ezt a cég vezetése a magyar és lengyel lakásépítési kedv hanyatlásával, s a magas 2003-as bázissal magyarázza.

Bodnár György, a Wienerberger Téglaipari Rt. kereskedelmi igazgatója elmondta, tavaly nem tudták megismételni a 25,3 milliárd forintos nettó árbevételt hozó 2003-as sikerév teljesítményét. Ebben a 2003 végén a lakásfinanszírozásban történt változások játszották a fő szerepet. A vállalkozói lakásépítési piacon is pangás tapasztalható, ezt jelzi, hogy megyénként átlagosan 500-1000 kész lakás vár vevőre. Mindent egybevetve, a tervtől ugyan elmaradt, de sikeres évet zárt a magyar Wienerberger, amely március végén teszi közzé tavalyi mérlegét. Az idei év teljesítménye nagyban függ attól, hogy a kormány nemrég elfogadott új lakástámogatási rendszere mennyire ösztönzi majd az építkezéseket. A cég piaci részesedése a hazai téglapiacon 50-60 százalék közé tehető.

A Wienerberger két nagyberuházást indított tavaly Magyarországon. Kisbéri gyáruk kapacitását egy új szárítóberendezés üzembe állításával megduplázták, itt évi 140 millió kisméretű téglaegységnyi építőanyag készülhet. Hasonló kapacitású lesz a zöldmezős beruházásban, ötmilliárd forintos költséggel épülő tiszavasvári üzemük, ahol szeptemberben kezdhetik meg a termelést. Csak ebben a két gyárban évi hétezer lakáshoz elegendő tégla készül majd, ami a jelenlegi hazai kereslet ötöde. (KB)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.