Új szponzorok a Szigeten
Minden korábbinál több, 1,8 milliárd forintos költségvetésből szervezik az augusztus 10-én kezdődő Szigetet. A tervek szerint ennek 60 százalékát a jegyárbevétel adja majd, de igen jelentős részt, a teljes büdzsé mintegy 30 százalékát a szponzorok biztosítják - mondta a Világgazdaságnak Takács Gábor, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója. Emellett 4-5 százalék lesz a kereskedelemből, vendéglátásból származó bevétel, s a szervezők ugyanekkora állami támogatást remélnek. Az ügyvezető igazgató szerint kockázatot vállalt a cég, amikor a tavalyi, 1,45 milliárd forintos költségvetést 350 millióval megemelte, s a korábbiaknál nagyobb arányban épít a jegyárbevételre. Így azonban olyan színvonalas programot tudnak szervezni, amely várakozásaik szerint még több látogatót vonz majd. Bíznak abban, hogy számuk eléri a 390-400 ezret. A külföldi érdeklődés már most jóval erősebb, mint korábban.
A Sziget két főszponzora a múlt évhez hasonlóan most is a Pannon GSM és a Dreher. Az általuk fizetett hozzájárulás összegével kapcsolatban Takács Gábor annyit elmondott: ez a két cég biztosítja a kereskedelmi támogatóktól származó összes bevétel 45 százalékát. A legmagasabb támogatói kategória százmillió forint feletti hozzájárulást feltételez.
Több változás történt a kiemelt szponzorok körében. A legfontosabb, hogy a Pepsi helyett ettől az évtől kezdve a Coca-Cola támogatja a rendezvényt. A váltásnak nem csak pénzügyi okai vannak, az új szponzor elképzelései jobban összeilleszthetők a tervekkel. A Coca-Cola az idén új, hosszú távú promóciót indított, amelyet a zenére, a zenei eseményekre épít. Több fontos európai fesztivált is támogatnak, és a Sziget számára jelentős reklámértékkel bír, hogy bekerül az üdítőket gyártó cég nemzetközi kampányába. Az OTP-t a K&H Bank váltja, ez a pénzintézet szállítja az automatákat és üzemelteti a bankfiókot. Új szponzor a Tesco is, amelynek megjelenése a szervezők szerint azért fontos, mert a Sziget ideje alatt évek óta gondot okozott, hogy az élelmiszereket, kínáló kiskereskedők árai túlságosan magasak voltak. Most a három, helyben kialakított áruházban szinte mindent ugyanolyan áron lehet majd megvásárolni, mint bármelyik más Tescóban. Továbbra is kiemelt támogató a Siemens Mobile, illetve a Milli és Pöttyös.
A szponzoroktól származó hozzájárulásokat valószínűleg nem lehet jelentősebb mértékben tovább növelni - fejtette ki Takács Gábor. Az étkezők, büfék elfogadható árainak megtartása érdekében a vendéglátásból származó bevételeket sem tudják emelni. Az állami támogatás összegének növekedésében hosszabb távon bíznak a szervezők, így maradt a jegyáremelés. A napijegyek ára a tavalyi négyezer helyett az idén ötezer forint lesz, hetijegyek június 15-ig húszezer, később huszonöt, a fesztivál megkezdésekor pedig harmincezer forintba kerülnek majd. A programok minőségét és mennyiségét tekintve azonban az ár-érték arány kiemelkedően jó, így reális az a várakozás, hogy nyereségesen zárhat az esemény - mutatott rá az ügyvezető igazgató.


