Budapesten tárgyaltak pénteken a visegrádi négyek, illetve Ausztria, Horvátország, Románia és Szlovénia energetikáért felelős vezetői az oroszországi gázimport ingadozása miatt kialakult helyzetről. Bár a hét végén – az időjárás ideiglenes javulása és a magyar rendszerbe betáplált gáz hárommillió köbméterrel való megemelkedése miatt – normalizálódott a hazai helyzet, a szükséges lépéseket nem lehet tovább halogatni – mondta Kóka János gazdasági miniszter a találkozót követő sajtótájékoztatón.
Magyarország múlt hét péntekig kilenc napon keresztül a szerződésben foglalt 29 millió helyett csak 22 millió köbméter gázt kapott a Testvériség vezetéken keresztül, s egymillió köbméterrel kevesebb gáz érkezett hazánkba a nyugati betáplálási ponton is. Az exportőr Gazprom a rendkívüli oroszországi hideg miatt csökkentette gázszállítását.
Az import visszaesése következtében hazánk kapacitása 90 millió köbméter környékére csökkent, ezt az alacsony hőmérséklet hatására megugró fogyasztás a múlt hét közepére már megközelítette. Nem csak nálunk jelentkeztek azonban ilyen jellegű problémák: a környező országok közül több is kapacitáshatáron szolgáltatott a múlt héten, s ezért vált időszerűvé egy regionális találkozó összehívása.
Kóka János a tárgyalásokat követően elmondta: a térség államainak törekednie kell az energiafelhasználás hatékonyságának növelésére, illetve az ehhez kapcsolódó fejlesztési beruházások bővítésére, s ehhez az unió segítségét fogják kérni. A miniszter hozzátette: az orosz importtól való túlzott függőség megszüntetéséhez a jövőben mindenképp szükség lesz a betáplálás diverzifikálására. Ennek érdekében megkezdődtek a tárgyalások egy adriai cseppfolyósgáz- (LNG-) terminál s a hozzá tartozó – az európai gázrendszerhez csatlakozó – új vezeték kiépítéséről. Vladimir Vrankovic horvát államtitkár jelezte: Horvátország támogatja az elképzelést, s igyekeznek megteremteni a beruházáshoz szükséges infrastrukturális feltételeket.
A beszerzési utak diverzifikálásán túl fontos feladata a térség országainak megfelelő méretű tároló rendszerek kiépítése s ezek regionális szintű összekapcsolása is – fűzte hozzá a gazdasági miniszter. A tárgyaló felek abban is megállapodtak, hogy közösen lépnek fel az energiaellátás biztonságának javítása érdekében. A nyolc ország képviselői megegyeztek, hogy a hét közepéig ajánlást dolgoznak ki az EU-nak, s még az uniós energiapolitikai stratégia elfogadása előtt újra találkoznak. (VG)
- hőmérséklettől való függés: ±8 Mrd köbméter
- a gáz részaránya az energiafelhasználásból: 45 százalék
- az ország importfüggősége: 80 százalék
- keleti gázimportfüggőség: 70 százalék
- hőmérséklettől való függés: ±8 Mrd köbméter
- a gáz részaránya az energiafelhasználásból: 45 százalék
- az ország importfüggősége: 80 százalék
- keleti gázimportfüggőség: 70 százalék-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.