Tovább drágulhat az urán
Az urán idei napi piaci ára átlagosan elérheti a libránkénti 43 dollárt (1 libra = 453,6 gramm) a Merrill Lynch legújabb előrejelzése szerint. Ez már több mint 50 százalékkal meghaladja a tavalyi átlagszintet, amiben a nukleáris erőművi beruházások felgyorsulása játsza a fő szerepet.
Kínában például évente két újabb egységgel kívánják gyarapítani a jelenlegi kapacitást, hogy 2020-ig több mint megkétszerezhessék a nukleáris energia részarányát a helyi áramtermelésben. (Ez utóbbi tavalyi még kevesebb mint 2 százalék volt.) Ám a szomszédos India is 16 év alatt mintegy 40 milliárd dollárt kíván költeni hasonló beruházásokra.
Az elsődleges urántermelés ugyanakkor nem tud lépést tartani a globális – a befektetési alapok jelentős vásárlásai által is – gerjesztett kereslettel, és egyre nagyobb a lemaradása. Az urán napi piaci árfolyamát emellett az is duzzasztja, hogy az uránbányák ódzkodnak a hosszú távú szállítási szerződésektől. Bloomberg


