BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fordulópontnál a HRO

A világ üzletifolyamat-kiszervezési (BPO – business process outsourcing) piaca tavalyhoz képest az idén várhatóan 8,3 százalékkal, 134,7 milliárd dollárosra nő – derül ki a Gartner piackutató cég előrejelzéséből. Ennél jóval lassabban fejlődik a terület legnagyobb ágazata, a humánerőforrással kapcsolatos feladatok kihelyezése (HRO), ami a 2005-ös 23,5 után az idén a becslések szerint 24,6 milliárd dolláros lesz. Ugyanakkor a teljes BPO-piac 18,7 százalékát adó terület fontos fordulóponthoz érkezett ebben az évben a Gartner kutatói szerint; a legnagyobb szolgáltatók közül néhányan nyereségességi gondokkal küzdenek, és bizony megszorításokra, átszervezésekre kényszerülnek a profitnövelés érdekében. Ez a tendencia különösen az amerikai piacon, jövőre válik érzékelhetővé – jósolják a Gartner kutatói.

A humánerőforrás-kezelés kiszervezését már régóta az outsourcing egyik kulcsterületének tekintik. A tapasztalatok azt mutatják, ez az első megálló a teljesebb körű BPO-konstrukció felé vezető úton. Az ágazat megbízásainak túlnyomó többségét, az idén várhatóan mintegy 75 százalékát két terület, a bérszámfejtés és az egyéb juttatások adminisztrációja adja, míg a fennmaradó szerződések az oktatás, illetve a személyi adminisztrációs feladatok kihelyezéséhez köthetők.

A piackutató felmérése szerint a vállalkozások egy része a HR-outsourcing révén a belső folyamatainak automatizálását igyekszik elérni; ez természetesen számottevő költségcsökkenéshez, illetve a szolgáltatási színvonal javításához vezethet. Számos szervezet, amely a megoldás bevezetését fontolgatja, korábban már létrehozott különböző szolgáltatási központokat, ahol a folyamatok jelentős részét már szabványosították. A juttatások, a bérszámfejtés és a humánerőforrás-kezeléshez kapcsolódó alapvető telefonos ügyfélszolgálati feladatok jó lehetőséget kínálnak a további standardizálásra. Mindazonáltal ennek a következő szintnek az elérése érdekében a vállalatok már egyre gyakrabban keresik a speciális ismereteket szerzett szolgáltatókat.

A nyereségességi gondokkal küzdő megoldásszállítók ugyanakkor próbálják konszolidálni, racionalizálni, s a lehető leginkább szabványosítani az általuk kínált HRO-konstrukciókat. A piaci részesedésért és a bevételnövelésért vívott küzdelem miatt azonban a legnagyobb, legátfogóbb megállapodásoknál rengeteg az egyedi, a megbízóra szabott elem.

A HRO-szolgáltatók számára egyébként a legnagyobb konkurencia a feladatot a kiszervezésig ellátó belső személyzet. Komoly akadály lehet egy ilyen megállapodás megkötésénél az ellenőrzés elvesztésétől való félelem is. Aggodalmat okozhat a megbízónál az is, hogy egy ilyen átmenetnél elvész a belső tudás, olyan ismeretek, amelyeket nem dokumentáltak le, amelyek az alkalmazottak évek alatt összegyűlt tapasztalataiból származnak. A Gartner szakemberei szerint napjainkban a megrendelőknek fontos szempont az is, hogy biztosítsák a maguk számára a visszavonulás lehetőségét, vagyis már jó előre igyekeznek tisztázni, hogyan lehet újra visszavenni a cégen belülre a HR-feladatok elvégzését, ha ez valamilyen okból szükségessé válik. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.