Szegény Dellt az ág is húzza - gyanúsítják a céget
Idézést kaptak a Dell, a világ harmadik legnagyobb számítógép-gyártójának vezetői a dél-New York-i szövetségi ügyészségre.
A gyanú szerint 2002-ig visszamenően hiányosságok lehetnek a cég mérlegeiben és eredménykimutatásaiban. Az eljárást még augusztusban kezdeményezte az amerikai tőzsdefelügyelet (Securities and Exchange Commission, SEC), s az ügyészség most jutott el a vizsgálat során a tanúk meghallgatásáig.
Ezzel egyidőben a Dell ismét elhalasztotta a Wall Street-i pénzügyi elemzők számára holnapra meghirdetett találkozóját. Az elemzők arra panaszkodnak, hogy egyre kevésbé látják át a Dell számait. A cég ráadásul késésben van egy fontos pénzügyi beszámoló elkészítésével és felfüggesztette részvény-visszavásárlási programját is, ráadásul a közelmúltban több millió laptopot kellett visszahívnia a gyulladásveszélyes Sony-akkumulátorok miatt. (Financial Times)


