BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új kezekben a Premier Outlet Center

70 millió fontért, azaz több mint 28 milliárd forintért vásárolták meg a biatorbágyi Premier Outlet Centert a Miller Developments cégtől.

Az új tulajdonos a Morley Fund Management lett, amely társaság korábban már megszerezte a 24 ezer négyzetméteres Alkotás Point irodaházat 75 millió, valamint a Science Park irodaházat 70 millió euróért.

Az outlet center első, 52 üzletből álló, 14,5 ezer négyzetméteres tömbjét egyébként még 2004-ben építették fel 25 millió euróból, néhány hete pedig átadták a második, 30 üzletnek helyet adó 5,1 ezer négyzetméteres ütemet, amely mintegy 30 millió euróba került - és már tervezik a harmadikat.

A létesítmény korábbi tulajdonosa, a Miller Developments vezetői a most lezárt tranzakció tapasztalatait a térség kiskereskedelmi ingatlanpiacán való további terjeszkedéshez kívánják felhasználni.
Az Eston International tanácsadó cég a napokban kiadott jelentése megerősítette azt az értesülést, miszerint a külföldi intézményi befektetők érdeklődése folyamatos a magyar termékek iránt, annak ellenére, hogy minden alap vagy befektetési bank csökkenő hozamszinttel számol. VGO

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.