Az idén várhatóan több hazai internetes áruház forgalma is átlépi az egymilliárd forintos határt, ebben komoly szerepet játszik a karácsonyi vásárlások időszaka, vagyis az év utolsó két hónapja. A webes boltok forgalmának mintegy harmada ebben az időszakban keletkezik, ennek megfelelően kiszállítási akciókkal, árkedvezményekkel, speciális ajánlatokkal igyekeznek még több vevőt magukhoz csalogatni.
Az egyik legnagyobb hazai webáruház, a Bookline már elindította kiszállítási akcióját, ennek lényege, hogy a 200 legkeresettebb könyvet a megrendeléstől számított egy munkanapon belül házhoz szállítják – mondta el Márffy György, a társaság alapítója és elnöke. Aki december 21-én vásárol a webboltban e könyvek közül, az még a karácsonyfa alá teheti ajándékát. A cég egyébként a könyv-, CD- és DVD-árusítás mellett a közelmúltban megkezdte a műszaki cikkek forgalmazását is, jövőre pedig Szlovákiában és Romániában is elindítják az értékesítést.
A karácsony közeledtével az érdeklődés növelése érdekében a legnagyobb magyar online piactér, a Vatera.hu üzemeltetői igyekeznek ösztönözni az egyorintos kikiáltási áron, minimális eladási érték megadása nélküli aukciók indítását. A tapasztalatok szerint az ilyen típusú árverések öt-tízszer annyi érdeklődőt vonzanak, mint a hagyományosak, a konstrukció terjedését nyereményakcióval is támogatják – mondta el Csupor Erik, a Vatera.hu ügyvezető igazgatója. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is a könyvek, CD-k, DVD-k, szórakoztatóelektronikai termékek lesznek a legkeresettebb árucikkek a hazai webáruházakban, és nagy érdeklődés várható az autós navigációs rendszerek (GPS) iránt is.
Bár a hazai online értékesítés csak töredéke a teljes magyar kiskereskedelmi forgalomnak (gépjármű- és üzemanyag-értékesítés nélkül 2005-ben 5641,9 milliárd forint), az elmúlt években rendkívül dinamikus növekedésen ment át, és a tavalyi 19 milliárdról az idén várhatóan 26 milliárd forintra bővül a GKI szerint. Könnyen elképzelhető, hogy a végleges adatok még ezt az előrejelzést is túlszárnyalják, hiszen a legnagyobb internetes áruházak 40-50 százalék körüli forgalomnövekedést értek el az idén, sőt volt közöttük olyan is, amelyik 2,5-szeresére növelte bevételét. A további fejlődéssel kapcsolatban megoszlanak a vélemények: míg egyesek úgy látják, hogy az online vásárlók az átlagnál kevésbé árérzékenyek, így a megszorító intézkedések hatása mérsékelten jelentkezik majd, egyes áruházakban eltérő tapasztalatokról számolnak be, és például a nagy értékű műszaki cikkeknél már érezhető, hogy a fogyasztók kivárnak a vásárlással.
A hazai online kiskereskedelemre nagyfokú koncentráció jellemző, a forgalom 80-90 százalékát a legnagyobb áruházak adják. Színesedik az interneten keresztül értékesítő boltok „választéka”, így egyre nehezebb különbséget tenni a tisztán internetes, illetve a hagyományos kiskereskedelmi egységet is üzemeltető áruházak között. Újabb üzleti modellek is megjelentek a piacon (online boltok piactere, bevásárlóközpontok), illetve azok a hagyományos kiskereskedelmi hátterű boltok, amelyek az interneten keresztül sikeresen értékesítenek, gyakran kiszervezték online tevékenységüket, külön cégben végzik azt.
Csupor Erik, Vatera.hu: Érezhető az ünnepek közeledése a Vatera.hu átmenő forgalmában is, ebben az időszakban megnő a karácsonyi slágertermékek – számítástechnikai eszközök, kis háztartási gépek, könyvek, CD-k, DVD-k – aránya az aukcióra kínált tárgyak között. A tavalyi 2,7 milliárd forintos átmenő forgalom után az idén 4,4-4,5 milliárdossal számolnak az év internetes kereskedőjének választott Vateránál, a regisztrált felhasználók száma várhatóan eléri a 245-250 ezret a múlt év végi 132 ezer után. Éppen a megnövekedett felhasználószám indokolja, hogy jövőre megszigorítsák a regisztrációt, fokozzák a megadott adatok ellenőrzését. Így megelőzhetik a többszöri regisztrációt és a visszaéléseket.
Nagy Sándor, G’Roby: A többi online áruházhoz képest kevésbé hangsúlyos a karácsonyi időszak az élelmiszert és vegyi árukat forgalmazó G’Robynál, bár november közepe és december második hete között az átlagos havi forgalomhoz viszonyítva általában 10-15 százalékos növekedést mérnek. A jelenleg 23 ezer regisztrált felhasználóval rendelkező online bolt bevétele a tavalyi 650-700 millió után az idén várhatóan átlépi az egymilliárd forintot, jövőre pedig további 20 százalék körüli bővülést várnak. Az idei eredményhez hozzájárult, hogy egy részlegbe vonták össze a házhoz szállítást. A konszolidációt az tette lehetővé, hogy az ősszel átadták a kibővített raktárt, illetve tovább bővítették a gépjárműparkot, jelenleg már 18 autóval szállítanak ki.
Csukás László, Internet Mall:Még nincs igazi karácsonyi tempóban a hazai online kiskereskedelmi piac az egy éve a magyar piacra lépett cseh Internet Mall itthoni leányvállalatának tapasztalatai szerint. Csehországban és Szlovákiában már három hete megkezdődött az ünnepi forgalom, a napi értékesítés az átlagos három-négyszeresére nőtt az ezekben az országokban is aktív cég adatai szerint. Bár a személyi számítógép és háztartási gépek forgalmazására szakosodott üzletek forgalma dinamikusan bővül, az audio-video termékek értékesítése a vártnál lassabban nőtt az Internet Mall Hungary Kft.-nél. Ennek az okát abban látják, hogy a magyar vevők a közelmúlt politikai-gazdasági fejleményei miatt kivárnak, bizonytalanabbak, mint a szomszédos országokban.
Csupor Erik, Vatera.hu: Érezhető az ünnepek közeledése a Vatera.hu átmenő forgalmában is, ebben az időszakban megnő a karácsonyi slágertermékek – számítástechnikai eszközök, kis háztartási gépek, könyvek, CD-k, DVD-k – aránya az aukcióra kínált tárgyak között. A tavalyi 2,7 milliárd forintos átmenő forgalom után az idén 4,4-4,5 milliárdossal számolnak az év internetes kereskedőjének választott Vateránál, a regisztrált felhasználók száma várhatóan eléri a 245-250 ezret a múlt év végi 132 ezer után. Éppen a megnövekedett felhasználószám indokolja, hogy jövőre megszigorítsák a regisztrációt, fokozzák a megadott adatok ellenőrzését. Így megelőzhetik a többszöri regisztrációt és a visszaéléseket.
Nagy Sándor, G’Roby: A többi online áruházhoz képest kevésbé hangsúlyos a karácsonyi időszak az élelmiszert és vegyi árukat forgalmazó G’Robynál, bár november közepe és december második hete között az átlagos havi forgalomhoz viszonyítva általában 10-15 százalékos növekedést mérnek. A jelenleg 23 ezer regisztrált felhasználóval rendelkező online bolt bevétele a tavalyi 650-700 millió után az idén várhatóan átlépi az egymilliárd forintot, jövőre pedig további 20 százalék körüli bővülést várnak. Az idei eredményhez hozzájárult, hogy egy részlegbe vonták össze a házhoz szállítást. A konszolidációt az tette lehetővé, hogy az ősszel átadták a kibővített raktárt, illetve tovább bővítették a gépjárműparkot, jelenleg már 18 autóval szállítanak ki.
Csukás László, Internet Mall:Még nincs igazi karácsonyi tempóban a hazai online kiskereskedelmi piac az egy éve a magyar piacra lépett cseh Internet Mall itthoni leányvállalatának tapasztalatai szerint. Csehországban és Szlovákiában már három hete megkezdődött az ünnepi forgalom, a napi értékesítés az átlagos három-négyszeresére nőtt az ezekben az országokban is aktív cég adatai szerint. Bár a személyi számítógép és háztartási gépek forgalmazására szakosodott üzletek forgalma dinamikusan bővül, az audio-video termékek értékesítése a vártnál lassabban nőtt az Internet Mall Hungary Kft.-nél. Ennek az okát abban látják, hogy a magyar vevők a közelmúlt politikai-gazdasági fejleményei miatt kivárnak, bizonytalanabbak, mint a szomszédos országokban.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.