A múlt évben közel 30 milliárd forintos bevételt értek el a hazai online kiskereskedelmi áruházak a GKIeNet piackutató cég becslése szerint; ez több mint 60 százalékos növekedést jelent 2005-höz képest – tudtuk meg Tímár Szabolcstól, a társaság vezető tanácsadójától. Az idén is dinamikus bővülésre számíthatnak a webboltok, a piackutató előrejelzése alapján 2007-es bevételük elérheti a 45 milliárd forintot.
A bővülést alapvetően két tényező befolyásolja: egyrészt lassan ugyan, de folyamatosan nő az internethez hozzáférő lakosok aránya, és közöttük egyre nagyobb a napi rendszerességgel böngészők száma, ami segít az online áruházak ismertségének növekedésében. Másrészt a javuló szolgáltatások, a megbízható webboltok emelkedő aránya egyre több embert győz meg arról, hogy az interneten keresztül vásárolni (főként a karácsonyi szezonban) sokkal kényelmesebb és egyszerűbb, mint felkeresni a nagyobb bevásárlóközpontokat – mondta el Tímár Szabolcs.
A GKIeNet felmérései alapján az online áruházak piaca meglehetősen koncentrált, a webáruházak közel 80 százalékának kevesebb mint 5 millió forintos árbevétele van. Ugyanakkor a teljes forgalom 85-87 százalékát az ötszázaléknyi, 100 millió forint nettó árbevétel feletti online üzlet adja. A társaság adatai szerint a piaci koncentráció a közeljövőben nem változik számottevően, mivel a sok alacsony árbevételű új belépő mellett a régebbi piaci szereplők folyamatosan javítják a forgalmukat, megtartva ezzel a részesedésüket. Becslések szerint a hazai webáruházak száma évente 20-30 százalékkal bővül, és a piaci sikereket látva várhatóan ez az ütem gyorsulni fog – közölte a GKIeNet vezető elemzője.
A magyar felhasználók leginkább könyveket, élelmiszert, valamint számítástechnikai és szórakoztatóelektronikai eszközöket vásárolnak a neten keresztül. Mivel a jelenlegi online áruházak kínálatában már szinte minden megtalálható, nem várható a termékskála bővülése. A boltok leginkább a szolgáltatásaik bővítésével és a fogyasztói igények minél magasabb szintű kielégítésével tudják növelni piaci részesedésüket, mivel a gyors kiszolgálás, a felhasználóhoz igazított felület és az extra megoldások kulcsszerepet játszanak a webáruházak megítélésében – tette hozzá Tímár Szabolcs.
Világszinten is egyre többen veszik igénybe az online áruházak szolgáltatásait; a legnagyobb piacnak számító Egyesült Államokban például 102,1 milliárd dollárosra becsüli a tavalyi internetes kiskereskedelmi forgalmat a comScore Networks piackutató társaság, ez 24 százalékos növekedést jelent 2005-höz viszonyítva. Ennél is gyorsabb növekedésről számolt be a cég a karácsony előtti időszakban, becslésük szerint a november–decemberi forgalom elérte a 24,6 milliárd dollárt, ez 26 százalékos bővülést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A Cowen & Co. befektetési cég szerint még nagyobb az amerikai online kiskereskedelmi piac, amely az adataik alapján 2006-ban 108 milliárd dolláros volt. A társaság előrejelzése szerint 2011-re az amerikai felhasználók várhatóan 225 milliárd dollár értékben vásárolnak a világhálón keresztül, s ennek köszönhetően az online csatorna részesedése a jelenlegi 2,7-ről 2011-re 4,7 százalékra nő a teljes kiskereskedelmi piacon.
Nem panaszkodhatnak az európai webkereskedők sem. Nagy-Britanniában 30,2 milliárd fontos (11 600,7 milliárd forint) forgalmat értek el, ráadásul rekordkarácsonyt zártak az online áruházak; az ünnep előtti két hónapban 7,66 milliárd fontos bevételről számoltak be; ez 54 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A német felhasználók tavaly már több mint 40 milliárd eurót költöttek el az online boltokban, míg a francia webáruházak forgalma 12 milliárd euró volt. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.