Úgy ígér a Tisza-vezér rendszerváltást, hogy neki is tudni kellene: a legutóbbi rendszerváltásba szinte belepusztult Magyarország

„Kevesebb mint rendszerváltás, több mint kormányváltás” – ezzel a jelszóval nyerte meg a parlamenti választásokat első ízben, 1998-ban Orbán Viktor miniszterelnök. Bár a kisgazdákkal koalícióra lépve négy éven keresztül irányította az országot, amit nyolc év ellenzéki lét követett, még 2010 előtt sem ígért rendszerváltást a mostani kormányfő, pedig erre bőven lett volna lehetősége.

Úgy ígér a Tisza-vezér rendszerváltást, hogy neki is tudnia kellene: a legutóbbi rendszerváltásba szinte belepusztult Magyarország 

2006 őszére már az ország legnépszerűbb pártjává váló Fidesz toronymagas esélyese volt a 2010-es választásoknak, a közvélemény-kutatásokban nemegyszer mérték 60 százalék fölé. Ehhez képest Orbán 2010-ben maximum fülkeforradalomként jellemezte a kétharmados győzelmet hozó választásokat.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke azonban ennél is többet ígér, egyenesen rendszerváltást. Anélkül, hogy bárki tisztában lenne azzal, hogy pontosan mit ért alatta, azaz mennyire mélyreható változásokat akar a magyar társadalom és gazdaság szöveteiben, fontos tisztán látni, hogymég 2010-ben, a fülkeforradalom idején sem történt közjogi vagy gazdasági értelemben rendszerváltás Magyarországon.

Az kétségtelen, hogy számtalan jelentős változás történt például

• a hatalomgyakorlás minőségében, 
• az államkapitalista modell érvényesítésében, 
• az adórendszer jelentős átalakításában, 
• vagy a munkaerőpiacon, illetve a munkaalapú társadalom megteremtésében, de ugyanúgy parlamentáris és plurális demokrácia maradt Magyarország, ahol piaci alapon működik a gazdaság. 

Még úgy is, hogy az állam nem szégyell beavatkozni a piaci folyamatokba, ha szükségét érzi, 2010-ben az elsők között vezette be Európában a bankadót, amit aztán kiegészített később az extraprofitadókkal. Orbán Viktor az idei évértékelőjön beszélt először arról, hogy 2010 óta 15 ezermilliárdot vontak el így a multinacionális vállalatoktól és bankoktól Magyarországon, ami szerinte magyarázza, hogy miért akarnak kormányváltást egyes érdekkörök Brüsszellel karöltve.

Az 1990-es rendszerváltást mai napig tragédiaként éli meg a magyar társadalom

Ezzel együtt látni kell azt is, hogy az utolsó, valódi rendszerváltás 1990-ben volt, amikor gyakorlatilag az összes társadalmi alrendszerben – beleértve a politikai, gazdasági és közjogi berendezkedést is – mélyreható változások történtek. Ugyanakkor egyáltalán nem véletlen, hogy Orbán Viktor sem ígért rendszerváltást 2010-ben: 

Lehet, hogy a magyar értelmiség döntő része üdítő időszakként emlékezik vissza az 1990-es rendszerváltásra, a magyar társadalom már kevésbé. Az átmenet évei sokkal inkább voltak zavarosak és kiszámíthatatlanok, mint a fejlődés lehetőségét tartogató időszak. A sorozatos gyárbezárások, vállalati csődök hatására volt olyan pillanat, amikor másfél millió munkanélküli volt, miközben egész régiók csúsztak le a teljes kilátástalanságba. 

Talán nem kell külön magyarázni, hogy vannak olyan térségek az országban, mint Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg vagy Baranya vármegye egyes részei, amelyek a mai napig nem heverték ki az akkori megrázkódtatásokat, és több évtizedre megpecsételődött az ott élő emberek sorsa. Mindezt azért érdemes rögzíteni, mert aki rendszerváltást ígér, annak tisztában kell lennie azzal is, hogy mekkora áldozatokkal járt eddig a magyar történelemben valamennyi rendszerváltás.

Brüsszeli rendszer versus nemzeti rendszer?

A magyar társadalom biztonság iránti igénye talán az egyik legerősebb Európában, ez nem véletlenül van így. A politikatudomány összesen 13 rendszerváltást számolt össze az elmúlt bő 100 évben, Magyarország történelme tehát állandó újrakezdések sorozata. 

Persze nem tudjuk, mi lesz az orosz–ukrán háború kimenetele, de a veszély ott van benne. Ennek is tudható be, hogy a kormánypártok miért a biztonság utáni vágyra fűzték fel a választási szlogenjüket. „A Fidesz, a biztos választás” – ez élesen szembemegy a rendszerváltás ígéretével. Az kétségtelen, hogy nagyon nehéz négy éven van túl a magyar gazdaság, de közben a reálbérek nőttek, és megszorítások helyett jövedelemnövelő intézkedésekről döntött a kormány. Szintén beszédes, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az egy keresőre jutó reálkereset index 1990-es bázison 2024-ben 222 százalékon állt, úgy, hogy 2010-ben még ez az arány 122 százalék volt. Tehát a kormánypártok még a nehézségek időszaka alatt is javítani tudtak a magyarok életkörülményein, ami nem indokol egy rendszerváltást.

A nagy kérdés ugyanakkor, hogy a mostani rendszerrel szemben milyen rendszert ígér Magyar Péter. A kormánypártok véleménye szerint a nemzeti rendszerrel szemben áll a brüsszeli rendszer, ami adóemeléseket, az állami vagyon kiárusítását és az ukránok támogatását takarja. 

Hogy valóban így van-e, azt egyelőre homály fedi, de vannak árulkodó jelek. Ilyen Kapitány Istán, a Tisza gazdasági miniszterjelöltjének személye és megnyilvánulása, aki rögtön első megszólalásában annak a Ferihegyi reptérnek a megvásárlását támadta, amely minden szakértői becslés szerint busás hasznot hoz a magyar államnak, tavaly is már 100 milliárd pluszt hozott. A másik árulkodó jel pedig Kármán Andráshoz kötődik, a korábbi Erste-vezér tavaly novemberben a különadók kivezetéséről beszélt a Bloombergnek, ami értelmszerűen a multiknak és a bankoknak nagyon jó hír.

Ezek után már semmi meglepő nincs abban talán, hogy a Tisza leválna az orosz energiahordozókról. Általában diverzifikációról beszélnek, de mindenki számára világos, hogy pontosan mit takar, a Barátság kőolajvezeték elzárása pedig aligha történhetett volna meg Magyar Péterék tudta nélkül, aki titkosszolgálati információk szerint valamilyen alkut köthetett a müncheni biztonságpolitikai konferencián, amit ráadásul sose tagadott.

Pedig neki is tudnia kellene, hogy az orosz energia nélkül a magyar gazdaság újra egy tüdőn lövést kaphatna, pont úgy, ahogy az 1990-es rendszerváltás idején.