BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az év végére meglesznek a budapesti olimpia helyszínei

Demszky Gábor főpolgármester, Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde és a BOM elnöke valamint Hagyó Miklós és Ikvai Szabó Imre főpolgármester-helyettesek rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak miután a Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag elfogadta az ülésén tárgyalt, „A 2020-as budapesti olimpiai nagyprojekt lehetséges helyszínei” című 9 javaslati pontból álló előterjesztést. A javaslatok célja a Budapesti Olimpia ügyét felkaroló BOM egyesület kezdeményezésein és a PricewaterhouseCoopers (PwC) olimpiai hatástanulmányának megállapításain alapuló első tervezési fázist lezárása, valamint a 2007. december 31.-ig tartó második tervezési fázis feladatainak meghatározása volt.

Demszky Gábor a tanácskozást követően elmondta: ötpárti támogatással Budapest tegnap a nevét adta az olimpiához, ennek értelmében a végső döntést december 31-ig meghozzák az ötkarikás játékok lehetséges helyszíneiről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.