BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hoppá! Farkasházy fenyeget?

A sajtóban csapott össze Gellért Kis Gábor, a Magyar Rádió Közalapítvány MSZP által delegált elnöke és Farkasházy Tivadar rádiós-humorista. Az érintettek az MTI-nek is nyilatkoztak arról, megfenyegette-e telefonon Gellért Kis Gábort Farkasházy Tivadar - idézi a hirado.hu a távirati irodát.

Az utóbbi napokban Farkasházy Tivadar több reggeli műsorban, így az egyik kereskedelmi televízió reggeli műsorában, a Magyar Televízió Nap-kelte és a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában is nyilatkozott elbocsátásáról.

A vele készült interjúkban többször hangsúlyozta, hogy Gellért Kis Gábor, a Magyar Rádió Közalapítvány MSZP által delegált elnöke a fideszes Szadai Károly kuratóriumi taggal egyetértésben támogatta a rádióban végrehajtott csoportos létszámleépítést, aminek Farkasházy is áldozatául esett. Farkasházy szerint gyanús, hogy a Fidesz és az MSZP kizárólag a rádió átszervezésében ért egyet, sőt, amikor a Nap-keltében Bakáts Tibor felvetette, hogy a kuratórium elnökét Szadai Károly, a titkosszolgálati miniszter egykori tanácsadója esetleg zsarolhatja, Farkasházy csupán annyit mondott, hogy nem bocsátkozik találgatásokba.

Az Index szerint Gellért Kis Gábor megerősítette, hogy Farkasházy az elbocsátása előtti napokban telefonon megfenyegette, hogy botrányt csinál a médiában, illetve MSZP-s ismerősei segítségét kéri, ha a csoportos létszámleépítésbe őt is beveszik. Gellért Kis Gábor az MTI-nek azt mondta: a valóságnak többé-kevésbé megfelel, "de nem ezt mondtam".

"Én azt mondtam, hogy a fenyegetés a megvalósítók személye felől rejtve maradt, de nem volt kétséges, hogy kikről szól.

Ismertetése szerint az hangzott el, hogy "tönkreteszlek, kikészítelek, azt nem lehet másképpen értelmezni, mint személyre irányuló fenyegetésként". Közölte, azért mondta mindezt el a médiában, hogy legyen világos a nyilvánosság számára, hogy a történet, amelyet meglehetősen egyoldalúan interpretál, korántsem előzmény nélküli. Ebben az előzményben ő maga is aktív szerepet játszott.

"Én nem akarok háborúzni, és eszembe sem jutott volna a nyilvánossághoz fordulni, ha ő nem csinálja azt, amit az elmúlt napokban csinált, hogy egyoldalúan, időnként a hazugságtól sem visszariadva interpretálja a saját elbocsátásának a történetét, amelyben ismereteim és megítélésem szerint neki is jelentős szerepe van" - fogalmazott Gellért Kis Gábor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.