BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A lakosság és a kisvállalkozók maradhatnak áramszolgáltatójuknál

A villamosenergia piac 2008. január elsejei teljes liberalizációja után a lakosság és a kisvállalkozók maradhatnak a jelenlegi áramszolgáltatójuknál, amelyek ettől az időponttól egyetemes szolgáltatók lesznek és árképzésüket szigorú szabályok határozzák majd meg - közölte Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a piaci szereplőkkel tartott hétfői szakmai konzultációt után tartott sajtótájékoztatón.

A múlt hétfőn elfogadott új villamosenergia törvény (Vet) lényege: versenyt generáló piacot teremt, fokozza az ellátás biztonságát és erősíti a fogyasztóvédelmet - tette hozzá a miniszter. A lakossági fogyasztóknak nem kell új szerződést kötniük a jelenlegi szolgáltatójukkal, ha nem akarnak a szabadpiacra lépni. A jövő év elejétől a jelenlegi hat áramszolgáltató mellett a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) is egyetemes szolgáltató lehet - mondta a miniszter.

Kóka hangsúlyozta, hogy a lakossági áramárat az egyetemes szolgáltató 45 nappal a bevezetés előtt köteles bejelenteni a hivatalnak, és erről a fogyasztóit is tájékoztatnia kell. A háztartások garantált feltételekkel ellenőrzött áron kapják az áramot. Kóka János kiemelte a védett fogyasztó kategóriát, amit a Vet tartalmaz. Így azoknak, akiknek életfenntartásukhoz fontos az áramszolgáltatás, akkor sem kapcsolják azt ki, ha nem tudnak fizetni.

Újságírói kérdésre válaszolva hozzátette: a koalíciós megállapodás alapján az év végéig kidolgozzák azt a szociálpolitikát, amely a valódi rászorultság elvén működik majd - tette hozzá a miniszter.

A törvény szigorú fogyasztóvédelmi szabályokat tartalmaz, többek között az egyetemes szolgáltató ügyfélszolgálati tevékenységére vonatkozóan, ami feltétele annak, hogy egyáltalán ilyen szolgáltatást végezhessen. A fogyasztók védelmét a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség látja el. A Magyar Energiahivatalnak ez a részlege átkerül a főfelügyelőséghez. A liberalizált árampiacon a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, a Magyar Energia Hivatal és a Gazdasági Versenyhivatal kényszerítheti ki, hogy ne éljenek vissza a helyzetükkel még az erőfölényben lévők sem.

A miniszter közölte, hogy a hosszú távú áramvásárlási szerződésekről várhatóan még júliusban lezárulnak a tárgyalások. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM)álláspontja változatlan: ezeket a szerződéseket - a jellegüknél fogva - meg kell szüntetni, mert korlátozzák a versenyt, ez pedig árfelhajtó tényező. A minisztérium reményei szerint a magánjogi szerződések helyzete megnyugtatóan rendeződik. A villamosenergia nagykereskedőknek, mint amilyen a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) minden év október 31-ig nyilvános aukción kell értékesíteniük a lekötött kapacitásokat, ami fontos eszköz a verseny erősítésére.

A miniszter szólt a Magyar Villamos Művek Zrt. tulajdonában lévő Mavir villamos energia rendszerirányító függetlenségéről. Ennek garanciája a GKM - válaszolta az MTI kérdésére Kóka János. Nem a tulajdonosi hovatartozásról van szó - tette hozzá -, hanem a szabályozás biztosíthatja a rendszerirányító függetlenségét. Kóka János közölte, hogy kormányrendelet intézkedik majd arról, hogy az összes energiafogyasztás arányában melyik évben mennyi zöldenergiát használjanak fel.

A GKM elképzelései szerint bevezetik majd a zöldbizonyítványt, hogy a leginkább költséghatékony termelést juttassák versenyelőnyhöz. A miniszter hozzátette: a prioritások között kiemelt szerepe van a bio- és a geotermikus energia felhasználásának.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.