Olajháború indulhat a sarkvidék jege alatti gázért

A legkorszerűbb műszaki eszközök segítségével mérte fel újra a sarkvidék szénhidrogén-készletét a Lomonoszov atomjégtörő-hajó speciális expedíciója. A most nyilvánosságra került beszámoló szerint – amelyet Moszkvában világszenzációként tálalnak – legalább százmilliárd tonna fűtőanyag rejlik a jégpáncél alatt (a Föld ismert fűtőanyag-készlete 350 milliárd tonna).

A nagy kérdés az, hogy kit illet ez a stratégiai jelentőségű kincs. A Lomonoszov-jelentés értelmezése szerint a mező legalább egytizede az orosz kontinentális talapzathoz tartozik, a lelőhely felosztásába azonban Dánia, Kanada, Norvégia és az Egyesült Államok is bele akar szólni. Annál is inkább, mert a sarkvidéken nem csak kőolaj és földgáz található, hanem – az Északi Sark alatt húzódó Lomonoszov hátság közelében – arany, nikkel, platina, ón és ólom is.

Egy 1982-ben elfogadott tengerjogi ENSZ-konvenció kimondja, hogy az egyes országok területi vizeinek határa 12 mérföldre van a parttól. Az úgynevezett kontinentális talapzaton azonban kétszáz mérföldre kiterjed a gazdasági zóna, ahol más államok hajózhatnak, halászhatnak, de a föld méhének kincse az adott országot illeti meg. A vita abból fakad, hogy ki élvezhet kizárólagos bányászati jogot akkor, ha a self (a szárazföldi talapzat) meghaladja a 200 mérföldet.

Nem geológiai kérdés

A kontinentális talapzatok több évtizede ismertek, s kezdettől fogva vita tárgyát képezték A múlt században Norvégia és Anglia között már-már háború tört ki a tulajdonjog miatt. Az egykori Szovjetunió sokáig az egész sarki térséget sajátjának tartotta, de ezt a többi ország természetesen nem fogadta el. A 200 mérföldes határ kimondása egy ideig lecsillapította a kedélyeket, ám a kutatások biztató eredményei nyomán minden érintett „túl akar nyúlni” e gazdasági zóna peremén.

Ennél fogva a térség több állama gondolhatja úgy (és gondolja is), hogy a szóban forgó sarki zónán egyszerre többeknek kellene osztozni. Ha például Moszkva ügyesen tárgyal, akár 1 millió 200 ezer négyzetkilométerrel is megnövelheti területét (ami Európa kétharmada).

Az orosz Okeanologija kutatóintézet igazgatója, Valerij Kaminszkij egy lapnyilatkozatban úgy számol, hogy egyedül Oroszországnak 200 milliárd dollárt hozhat a konyhára a kontinentális talapzat szénhidrogén-vagyonának kiaknázása. További 80-100 milliárd bevételhez juthat az állam a különféle adókból, és 10-30 milliárdhoz a feldolgozóüzemek és a szállító cégek részéről.

Az Izvesztyija című lap még egy szempontra hívja fel a figyelmet. A nyugat-szibériai szénhidrogén-termelés a közeljövőben csökkenni fog, Oroszország tehát csak akkor maradhat hosszú távon Európa meghatározó energiaszállítója, ha megszerzi a jogot a sarkvidéki kontinentális talapzat döntő része fölött. Az Egyesült Nemzetek Szervezetében jelenleg két fő megosztási terv van (lásd képünket): egy, a Kanada és Dánia által támogatott „középvonalas” és az orosz-norvég „szektoros” megoldás. A jegesmedvék birodalmát tehát frontvonalak keresztezik.

-->