Elhízás: nem a genetika a hibás, a szokásaink rosszak
A HAPPY elnevezésű programsorozatot az Országos Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI), és az egészségügyi tárca közösen indította el annak érdekében, hogy csökkentsék az iskoláskorúak körében is egyre súlyosabb mértékben jelentkező elhízás mértékét. A program során hat iskolába ásványvizes ballonokat helyeztek el, majd megfigyelték, hogyan változnak a diákok táplálkozási szokásai. Az eredmény: a gyerekek 92 százaléka naponta fogyasztott ásványvizet, ezzel párhuzamosan pedig csökkent az édes üdítőitalok iránti kereslet. A gyerekek 60 százalékának tartósan megváltoztak a szokásai, a program ráadásul a szülőkre is hatással volt, az ő körükben 20 százalékosra tehet a változások aránya.
A program eredményei jelentősek, a felnőttkori elhízás gyökerei ugyanis sok esetben a gyerekkorban rögzült rossz táplálkozási szokásokban keresendőek. Jelenleg átlagosan a fiúk 18, a lányok hét százaléka túlsúlyos, a nem megfelelő étkezési szokások pedig már a felső tagozatos általános iskolások esetében kimutathatóak. A HAPPY akció sorozat igazolta, hogy a genetikai meghatározottság helyett a szokások játszanak nagyobb szerepet a testsúly kialakulásában, a nem megfelelő táplálkozási gyakorlat pedig a gyerekek esetében hamar megváltoztatható. Ezekre a változásokra nagy szükség van, hiszen a felmérések szerint az elhízás oka a gyerekek esetében legtöbbször a rossz beidegződés, például a napi ötszöri étkezés valamelyikének elhagyása.


