BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Strapabíró és „játékos” legyen

A magyarországi üzleti felhasználók a strapabíró és a hosszú élettartamú akkumulátorral ellátott notebookokat keresik, az otthoni felhasználóknál pedig a minél többet tudó „játékos”, multimédiás funkció, illetve a nagyobb képernyő számít a készülékválasztásnál – válaszolta lapunk kérdésére Egri Csaba, a hazai noteszgéppiac vezető márkájának, az Acernek a magyarországi cégvezetője. Az amerikai Gartner piackutató Magyarországra vonatkozó legfrissebb felmérései szerint a notebookpiacon 2007-ben az Acer lett a piacvezető, a múlt év során eladott több mint 73 ezer készülékkel 22 százalékos részesedést ért el. Ezzel a mennyiséggel a cég lényegében megduplázta egy évvel korábbi forgalmát. (A képviselet a múlt év tavasza óta a szlovák leányvállalat egyik irodájaként működik, bevétele az előzetes számítások szerint 38 millió euróra tehető 2007-ben.)

Egri Csaba úgy látja, az itthoni piacon is megjelentek azok a vásárlók, akik már a második vagy a harmadik noteszgépüket szerzik be. Hozzátette, noha az elektronikai áruházak még mindig az alacsony árral csábítanák a vevőket, a tapasztaltabb vásárlók körében azonban ma már nem ez a fő szempont. A felső kategóriás, fél- és egymillió forint közötti készülékekre is van vevő, a cég saját luxusmárkájából, a Ferrari modellból tavaly több százat adtak el. Keresettek a kisméretű modellek is, ennek kapcsán kérdésünkre megerősítette, hogy több más konkurens márkához hasonlóan az Acer is meg akar jelenni az idén a magyar piacon egy újabb hordozható kategóriával, az ultrakönnyű mobil PC-vel (UMPC) is. A hazai noteszgéppiacon a készüléklecserélési hajlandóság még több év, de Egri Csaba szerint néhány éven belül elérheti a mobilpiacon tapasztalható gyakoriságot.

A magyarországi PC-piacon a tavalyi már egyértelműen a noteszgépek éve volt, mint ismert a hagyományos asztali gépekből kevesebb talált gazdára, mint mobil társaikból. A noteszgépszegmens 41 százalékkal nőtt, az asztali PC-é 15 százalékkal csökkent. Az utóbbi fő vásárlóköre a nagyvállalati és a kormányzati szektor. A notebookpiac vezető márkái közé tartozik az Aceren kívül sorrendben még a Fujitsu Siemens, az Asus, a Hewlett-Packard, a Toshiba, a Dell és a Lenovo. Az elemzők 2008-ban a tavalyinál várhatóan mérsékeltebb bővüléssel számolnak a hordozható gépek piacán, a növekedés mértéke 30 százalék körüli lehet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.