Vizsgálják a Daewoo privatizációját
Az Európai Bizottság folyamatban lévő vizsgálata miatt nem kötheti meg a romániai Daewoo-gyár adásvételi szerződését az állami vagyonértékesítő hatóság és a Ford Motor. Az Automobile Craiova SA eladásával kapcsolatban ugyanis felvetődött a burkolt állami támogatás gyanúja. Brüsszel a craiovai Daewoo-üzemé mellett a Mittal Roman és a brassói traktorgyár privatizációját is vizsgálja.
A Ford Motor szeptemberben jelentette be azt a szándékát, hogy megvásárolja a román állami tulajdonban lévő egykori Daewoo-gyár, az Automobile Craiova SA 72,4 százalékát, 57 millió euróért. Az amerikai cég emellett vállalta, hogy 675 milliós ráfordítással modernizálja a gyártósorokat. Korábban ezt az ajánlatot Theodor Atanasiu, a vagyonértékesítő hatóság elnöke is nagyvonalúnak minősítette, ugyanis bőven túllicitálja a privatizációs versenyfüzetben megfogalmazott állami elvárásokat.
A megállapodások szerint az elmúlt év végéig készülhettek Daewoo márkanév alatt autók Craiovában, ahol elméletileg évi 200 ezer gépkocsi és 300 ezer autómotor gyártására van kapacitás. A tavalyi termelési adatok ugyan még nem jelentek meg, de tavalyelőtt a Daewoo Romania 24 ezer autót, 116 ezer motort és 193 ezer sebességváltót bocsátott ki. Ekkor még 23 075 Daewoo kelt el Romániában, míg a múlt évben már csak 15 953.
A Ford azt tűzte ki célul, hogy a fejlesztések révén hamarosan már évi 300 ezer Fordot és további 300 ezer motort szállíthatna a gyár, nagyrészt exportra. Így a romániai Ford-leány üzleti forgalma elérheti az évi 2,8 milliárd eurót is. Az előzetes tervek szerinti évi mintegy 270 ezer Ford gépkocsi kivitelével és a francia Renault tulajdonában levő Dacia-gyár exportjával együttesen Románia évi félmillió autót adna el külföldön. Az amerikai nagyvállalat Craiován a jelenleg 3500 ezer fős alkalmazotti létszámot 7-9 ezerre bővítené, és bejelentette azt is, hogy Romániában évi egymilliárd euró értékben kíván alkatrészeket, illetve részegységeket vásárolni.
A közelmúltban azt is közölte a Ford Motor, hogy 500 millió dollárt szán indiai gyártókapacitása megduplázására. Így a következő két évben ottani termelését a jelenlegi 50 ezer motorról és 100 ezer autóról 250 ezerre, illetve 200 ezerre növelné. Az amerikai cég egy olcsó kisautó gyártását is tervezi. DK


